Elgondolkoztál már azon, hogy milyen vagy akkor, amikor senki sem lát? Akkor, amikor teljesen egyedül vagy szabadon áramló, cenzúrázatlan gondolataiddal? Amikor senki kedvérét nem kell megjátszanod magad! Hogyan viselkedsz a tökéletes, háborítatlan magányban? Válaszolj őszintén! Nem vagy te is végtelenül önző? Egy szánalmas, korlátok nélküli ösztönlény, aki kizárólag csak saját magát isteníti? Mennyire vagy gonosz és álnok, amikor senki sem lát?

Ha igazán őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor mindenképpen be kell vallanunk, hogy saját magunknál alattomosabb, kegyetlenebb lényt nem igazán ismerünk. Kíméletlenül erőszakos, bántó gondolatok cikáznak fejünkben szinte állandóan a környezetünkben lévő emberekről, akik vélt, vagy valós okok miatt bántják énünk legbelsőbb, mélyen rejtett rétegeit. Nincs olyan ember a világon, aki nap, mint nap ne kapcsolná be énvédő mechanizmusait, hogy megvédje személyiségének határait.

Ilyen a Magam ura főszereplője, Martin (Ole Giaever) is. A harmincas apának, gyakorlatilag mindene megvan, amire egy átlag férfi vágyhat. Gondos feleség, egy remek fiú gyerek, jó állás, biztos egzisztencia. Látszólag minden tökéletes, azonban Martinnak van pár megoldatlan lelki problémája. Ezek a gondok pedig elég súlyosak ahhoz, hogy ne vegyen róluk többé tudomást.

Szeretni képtelen apja által okozott sebei, visszaköszönnek fiával való kapcsolatában. Gyermeki szinten megragadt személyisége pedig képtelen megteremteni az intimitás illúzióját házasságában. Munkahelyi megaláztatásait elfojtott agresszióval „kezeli” csupán, és a ráomló gondok elől inkább elmenekül, mintsem megoldja őket.

Inkább túrázni indul az erdőbe teljesen egyedül. Mi nézők pedig folyamatosan hallhatjuk cenzúrázatlanul áramló összes gondolatát. A norvég színész rendező kíméletlenül őszintén és ironikusan mutatja be a lelki problémák széles tárházát, amolyan sírva röhögős módon, ami nagyon szimpatikussá és szerethetővé teszi főhősét, annak minden gyarlóságával együtt.

Martin alapvetően nem úgy gondol erre a túrára, mint rituális megtisztulásra, az egyedül töltött idő alatt a körülmények mégis rákényszerítik, hogy számot vessen önmagával és átgondolja egész eddigi életét.

A film képi világa és szimbolikája kifejezetten erőteljes. Oystein Mamen operatőr csodálatos képekben mutatja be a norvég vadon kegyetlen szépségét. Az erőteljes képi utalások és szimbólumok pedig jól idomulnak a történet mondanivalójához.

A Berlinálé díjas filmet már egyszer láthatta a haza közönság a Titanic Filmfesztiválon, most a Magyarhangya és a Scope50 forgalmazásában fogják vetíteni a hazai mozikban június 18-tól.