[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Nem túl a hálás feladat egy sikeres film újraértelmezése, főleg ha Joel Schumachert kéne felülmúlni vagy legalábbis szorosan a nyomában lépkedni. Nos, ez Niels Arden Oplevnek nem is sikerült.
Jamie (James Norton), Courtney (Ellen Page) Ray (Diego Luna), and Marlo (Nina Dobrev)
Öt fiatal, sikeres, feltörekvő orvostanhallgató, saját életüket kockára téve megdöbbentő kísérletezésbe kezdnek, hogy megtapasztalják mi vár rájuk a halál után. Az újraélesztésből visszatérve tapasztalt eufória azonban hamar elmúlik, és helyette a múlt sötét titkai kezdik kísérteni őket.
A történet nagyon sokban másolja az eredetit, ami nem baj, sőt, egy feldolgozásról beszélünk, de pont, amikor hozzá lehetne tenni a cselekményhez, akkor mennek félre a szálak.
Nehéz értelmezni például, hogy a film felújítása csak abban merül ki, hogy fejlettebbek az orvosi körülmények és a kórház vészhelyzetre berendezett alagsorában lévő gépekhez már MR gép is tartozik, amit a laptophoz csatlakoztatnak, nem pedig VHS videóra rögzítik a kísérletet. De ez az a film, ami nem igényelt sok képi újítást, vagy CGI-t, mert a lényeg a történetben rejlik. Amint be kéne mutatni az egyes szereplőket, és azt, hogy hogyan meg küzdenek meg múltjuk kísérteteivel már el is vérzik a sztori. A film első fele még többnyire leköti az ember figyelmét, főképp, mert az még nagyban hajaz az eredetire. Aztán valami rémületesen nagyot zuhan a színvonal, akárcsak a szereplők pulzusa, mikor kiütik őket, és egyre inkább egy zs-kategóriás horror filmet látok, nem egy régvolt film okos újra gondolását.
Ami a színészeket illeti, nehéz eltekinteni az eredeti impozáns gárdától.(Julia Roberts, Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, Oliver Platt, William Baldwin) Akkoriban nem voltak még Oscar közelben, de róluk hihető volt, hogy egyszer talán elérik ezt a szintet. Itt Ellen Pagen kívül a többieknek lehet tényleg ez lesz életük szerepe. Kiefer Sutherland volt az egyetlen, aki a régi szereplők közül bevállalta, hogy részt vegyen a feldolgozásban, méghozzá az eredeti film 17 évvel későbbi Nelsonja képében. Az orvostanhallgatók mentoraként, csekélyebb szerepe ellenére is lejátszotta legtöbb fiatal kollegáját.
A már korábban említett Ellen Page jól hozta a lelkiismerete miatt őrületbe forduló, gyászoló testvért. Talán ő volt az egyetlen hiteles karakter a főszereplők között.
Nina Dobrev hozta a tőle megszokott kötelezőt, ami nála kimerül abban, hogy gyakorlatilag csak három arcát váltogatja: szép vagyok, hisztizek, majdnem meghalok, bocs mégse. Neki a Vámpírnaplók alatt volt ideje begyakorolni, hogyan kamatoztassa ezt a sokoldalú tehetségét. A többiek közül még Diego Lunát említeném meg, mert neki nagyobb jövőt jósoltak anno, és itt sem volt rossz, de azért sokkal karizmatikusabban kellett volna hoznia az ellenpólust, akit Oliver Platt alakított az eredeti filmben. A barát, aki részt vesz ugyan a kísérletekben, segítve a többi őrültet, hogy tényleg visszajöjjenek az életbe, de ő maga sosem lenne áldozati bárány, mint kísérleti alany, hiszen ezzel a saját életét tenné kockára.
Sajnálom, hogy a készítők egy ekkora ziccert, mint ennek a filmnek az újragondolása kihagytak, mert az alapsztori adott volt, és egy ponton még jó irányba is vihették volna. A végére azonban sokkal inkább éreztem magam agyhalottnak, mint azok, akiket kiütöttek.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
