[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Bár a Saul fiát szerencsére nem tudta legyőzni a vasárnapi Oscar-gálán, Tobias Lindholm alkotása rendkívül erős és megrendítő. Elkalauzol minket a katonák szabályokkal teli, kőkemény világába. Egy olyan világba, ahol nincs jó vagy rossz, mert minden viszonylagos. A felelősség is.
A film egy dán századparancsnokról szól, aki Afganisztánban teljesít szolgálatot. Claus Michael Pedersen (Pilou Asbaek) parancsnok nagyon jó vezető. Lelkiismeretesen végzi munkáját, törődik az embereivel. Alakulatának a helyi civileket kell megvédelmeznie a tálibokkal szemben. Amikor egy ártatlan kétgyermekes család segítséget kér tőle a bosszúszomjas radikálisok ellen, Pedersen ígéretet tesz a családfőnek, hogy megvédi otthonukat. A rutinküldetés azonban nem alakul olyan simán, mint ahogy azt eltervezték. A parancsnoknak olyan súlyos döntést kell hoznia, hogy megmentse emberei életét, aminek következményeit egyedül csak ő vállalhatja.
Lindholm nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megfelelően előkészítse a talajt a film lényegi részének. Pedersen parancsnok jellemrajzának részletezése talán indokolatlanul hosszúra nyúlik a játékidő egészéhez képest. A rendező szinte minden lehetséges háborús és civil helyzetben megmutatja főszereplője viselkedését. Megtudhatjuk, hogy mennyire jó vezető, de arról is részletes képet kapunk, hogy gondoskodó apa és remek férj is.
Pedersen jellemrajza mellett arról is mélyreható képet kapunk, hogy milyen egy rendfenntartó egység élete egy háborús övezetben. Láthatjuk az aknakeresés és az igazoltatások folyamatát, vagy azt, hogyan dolgozik egy mesterlövész. A film legizgalmasabb jelenete pedig természetesen az a csatajelenet, ahol Pedersen emberei a tálibokkal küzdenek. Ez a jelenet szerintem nagyon élethű és izgalmas. A rendező dicséretet érdemel, mert nagystílű látványelemek nélkül is képes volt olyan lebilincselően izgalmassá tenni ezt a rész, amennyire csak lehetséges. Valóban úgy érezzük, hogy mi nézők is ott vagyunk a harc epicentrumában.
Ez a sok részletes információ talán valóban lelassítja a filmet, de elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük mennyire nehéz és felelősségteljes a katonák élete. Tudnunk kell, hogy itt tizedmásodperceken múlik minden és egy rossz, vagy éppen jó döntés nem csak az egyénre, de az egész alakulatra kihat.
Szintén hátráltatják a történet folyását azok a részek, ahol a rendező Pedersen feleségének magányos küzdelmét taglalja, három kicsi gyerekükkel. Azonban ez is csak adalék, hogy később megérthessük a százados döntéseit.
Nem kétséges, hogy a film nagyon fontos erkölcsi kérdésekre világít rá. Én mégis azt hiszem, hogy a rendező célja nem az volt, hogy vitát indítson a főszereplő és katonái morális felelősségéről. Lindholm egyértelműen leteszi a voksot amellett, hogy Pedersen egy jó ember, aki a körülmények áldozata. Tulajdonképpen erre szolgált a hosszú előkészítés. A felelősség súlyát pedig egész életében viselni fogja, akárhogyan is ítélkezik a bíróság felette. Ez határozza majd meg egész hátralévő életét.
Lindholm nagyon jó filmet hozott össze, melynek egyedüli célja a teljes valóság bemutatása. Lehetett volna gyorsabb, vagy éppenséggel sokkal látványosabb, de akkor a rendező nem érte volna el valódi célját. A valóság pedig az, hogy egy háborúban mindenki csak vesztes lehet!
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
