Julian Fellowes mesteri sorozatot alkott, mely 2010 és 2015 között nézők millióit varázsolta el világszerte. A század elejei angol arisztokrácia mindannapjaiba bepillantani maga volt a mámor. Bár thrilleres fordulatokból nem volt hiány az egyes évadok során, mégsem emiatt, sokkal inkább a legapróbb részletekig bemutatott Crawley család, az őket körülvevő személyzet és a Downton birtok történései ragasztották a nézőt a székbe.

Alig négy évet kellett várniuk a rajongóknak, hogy a hatodik évad végső epizódja után a moziban is viszont lássák kedvenc karaktereiket. Igaz a sorozat maga is grandiózus volt, de a film pompája azt is felülmúlja. Nem tolakodó pompa ez, csak pont olyan, mely megilleti a nagyvászont.

A Downton Abbey nem regényadaptáció, mint oly sok korábbi hasonló sorozat. Eredeti kortárs írásmű alapján született, egy elképesztően fantáziadús szerző tollából – aki nagyon jól ismeri ezt a világot, rajong érte és tökéletesen érti, hogyan működik. Ráadásul ezt a nézőnek is át tudja adni, anélkül hogy értetlenül bámulnánk magunk elé.

A történetre ezúttal sem lehet panaszunk: az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, aki pedig látta a sorozatot, pontosan tudja mennyi érdekességet rejthet ez az egyetlen információ a filmről.

Kedvenc szereplőink – akár a kastély előkelő szobáiban élnek, akár az alagsorban – mind pont úgy tértek vissza, ahogy anno elbúcsúztunk tőlük. Közülük is ki kell emelni Maggie Smith-t, aki már a sorozat indulása óta a legfontosabb láncszeme a produkciónak. A 84 éves színésznő persze ezúttal sem hazudtolja meg magát, csípős humorából most is jó adagot kapunk.

Ez a film – ahogy a sorozat egyes epizódja is – intrikáról, szerelemről, botrányokról szól, mi pedig pontosan ezt akartuk látni. Olyan, mintha egy gyönyörűen kivitelezett bónusz epizódot kapnánk nagyvásznon, amiért nem lehetünk elég hálásak. Ha pedig lehet hinni a híreknek, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt találkozhattunk a Downton kastély lakóival.

Downton Abbey (kritika)
Visszatértünk Downtonba és még ha nincs is különösöbb oka ennek, nem céltalan az egész. A Downton Abbey moziverziója tökéletes folytatása a sorozatnak.
85%Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
84%