A Dominóban minden adva volt egy remek thrillerhez: egy jó rendező, remek színészek, skandináv hangulat. És mégis, ez a produkció inkább egy időutazás vissza a ’80-es évek akciófilmjeihez, melyek már akkoriban is sokszor gyenge lábakon álltak.
A két koppenhágai rendőr, Alex (Nikolaj Coster-Waldau) és Lars (Søren Malling) hosszú ideje szolgálnak együtt a dán főváros utcáin. Egykor Lars húzta ki Alexet a pöcegödör aljáról, ezért különösen hálás a fiatalabb zsaru senior kollégájának. Csak hogy egy este olyan esethez riasztják őket, ahol drámai események történnek. Larst akció közben halálosan megsebesítik, Alex pedig egy CIA ügynök (Guy Pearce) hálójába csöppen, ahol nemzetközi macska-egér játszmában fut versenyt az idővel. Ráadásul vele tart egyik kolléganője (Carice van Houten) is, akit sokkal személyesebb okok fűtenek, mint az Alex gondolná.
Brian De Palma egy valódi rendezőlegenda, akinek olyan remekműveket köszönhetünk, mint az A sebhelyesarcú, A Carrie, az Aki legyőzte Al Caponét, vagy a Mission: Impossible. Érdemei tehát nem kicsik, de ez a visszatérése most nem sikerült méltóra. Eleve borzasztó elavult a Dominó úgy ahogy van. A zene, az opratőri munka, de még maga a történet folyása is kínos mosolyt csal az arcokra. Bár azt De Palma is hangsúlyozta, hogy a forgatás nem volt egy leányálom, de attól még a forgatókönyv önmagában is rossz. Mindezt úgy, hogy a skandinávok öntik magukból a remek sorozatokat, filmeket a komorabb témákban. Itt hiába dán a készítők jó része, semmit nem érzékelünk ebből. Maga Koppenhága bemutatása is annyira idegennek tűnik, amennyire csak lehet.
CIA, Iszlám Állam, bevándorlók, terrorista támadások – egyiket sem sikerült méltóképp beleilleszteni a sztoriba, de még csak a szereplők játéka sem közelíti meg valós képességeiket. A Dominó sajnos legalább három évtizedes elmaradásban van a mai akciófilmkehez képest és ezt még az az egyetlen, iszonyatosan nagy poén sem kompenzálja, amit Guy Pierce szájából hallhatunk a film vége felé.
