[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Marge 2010-ben mutatkozott be első albumával (And), azóta pedig EP-ket (Stronger – 2013, Closer – 2014) és dalokat jelentetett meg – például a Maradj méget 2015-ben, illetve idén januárban az Ez itt a vége címűt.

Ma, április 21-én végre megérkezett az új nagylemez Színfal címmel, amit a zenekar jövő pénteken (április 29.) az Akváriumban mutat be a Nagy-szín-pad! tehetségmutató egyik versenyzőjeként. Az albumot exkluzívan két napig a Deezeren lehet meghallgatni, szombattól pedig minden digitális platformon elérhetővé válik!

A lemezről 10 napja a Recoderen debütált egy fülbemászó, a Biebersből ismert Puskás Dani által jegyzett dal, a Mesehab, ráadásul rögtön egy szuperszínes videóval, amelyet Nagy Istók Máténak köszönhetünk. De nem Dani az egyetlen sztárproducer a lemezen, ugyanis két szám erejéig Lotfi Begi is képviselteti magát. Az albumon megtalálható a tavaly nyáron hosszú hetekig rádiós toplistákat vezető Váratlan nyár is.

Az anyag tulajdonképpen egy konceptalbum, de a dalok önmagukban is egy-egy rövid, színes történetet mesélnek el. A jelenleg négytagú zenekari felállással operáló Marge új albumán rengeteg különböző hatás érződik, így a főleg a pop és az elektronika vizein evező anyag valóban széles skálán mozog. A saját maguk által viccesen csillámmetálnak aposztrofált lemez erőssége pont ez az eklektikusság, és pont ezért lesz nehéz megunni!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]