[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Mostanság dúskálnak a mozik a magyar gyártású, sorozatgyilkosokról szóló filmekben, a hó elején A martfűi rém mészárolta a gyanútlan nőket Sopsits Árpád remekül sikerült krimijében, most pedig itt van nekünk egy rendőrökre utazó szekta, rituális gyilkosságokkal és nem kevés akcióval. Ráadásul mindkét filmben szerepel Anger Zsolt, akiről a Cop Mortem után már a jó atyaúristen sem fogja lemosni, hogy végérvényesen beleragadt a közép-európai keményfiú szerepébe.

Annyira szurkoltam, hogy a Cop Mortem tényleg az a szórakoztató, pörgős és magyar viszonylatban újszerű krimi legyen, amit a kaszkadőrből direktorrá avanzsált Kovalik József beharangozott a sajtóvetítés előtt. Főleg miután láttam, hogy az alkotógárda mennyire lelkesen, szinte már családként, csillogó szemmel várja a Corvin mozi nagytermében, hogy levetítsék azt a filmet, amibe nyilvánvalóan szívüket-lelküket beletették. Egyszerűen utálom magam, amiért meg kell bántanom őket, mert annyira helyesek és szimpatikusak voltak és annyira becsülendő, hogy valami igazán jót akartak létrehozni. Alapjáraton egyáltalán nem vagyok ennyire érzelmes a rendezőkkel kapcsolatban, de Kovalik hozzáállása már-már tényleg megható volt. A Cop Mortem azonban nem egy jó film, sajnos egyáltalán nem az. Ezt pedig még egy elnézőbb hangvételű kritika sem tompíthatná.

Úgy gondolom, hogy elsősorban az lehetett a hiba, hogy Kovalik túl sok feladatot vállat fel egyszerre. Ő a rendező, a forgatókönyvíró és a vágó is egyben és természetesen ő felelt az akciójelenetekért is. Ennyi mindent még rutinos rendezőknek is nehéz feladat egyszerre kézben tartani és valljuk be, hogy ez tényleg csak a legnagyobbaknak szokott sikerülni.

A másik nagy baj, hogy direktorunk egyáltalán nem jeleskedik a forgatókönyvírás terén. A sztori alapját képező középkori legenda annyira gáz, hogy még Leslie L. Lawrence is jobbat kanyarít fél lábon vívóállásban élete legrosszabb napján, pedig azért ő ki tud találni eléggé elrugaszkodott dolgokat. (Mondjuk azzal a különbséggel, hogy krimiírónk legalább kellőképp alátámasztja a mondandóját.)

A történet szerint egy gyilkos szekta vadászik a rendőrökre Budapesten. Az ügyben nyomozó egységre ráadásul rászabadítnak egy nagykutyát az Interpoltól. John Holdon (Kamarás Iván) más módszerekkel dolgozik, mint magyar kollégái. Keményebb, hatékonyabb és nem fél barátkozni az ellenséggel.

A film szűk keresztmetszetét Kovalik dialógusai adják, olyan döcögve és karistolva zakatolnak, mint a lassan darabjaira hulló 3-as metró. Az egész film olyan tőlük, mint egy békebeli szocreál tévéjáték.

A színészek hiába próbálnak meg mindent, nem tudják életszerűvé tenni a vázlatosan megírt karaktereket. Talán csak Anger Zsoltnak sikerül hitelessé tennie saját szerepét. Más kérdés, hogy ezt már milliószor láttuk tőle, jó volna, ha a rendezők nem csak az ügyeletes verőlegényt látnák benne és a továbbiakban kiléphetne ebből a szerepkörből. Úgy megnéznénk már azt is, hogy milyen a vásznon, amikor nem erőből kell játszania!

A színészekkel tehát nincs gond, mindannyian jók, élükön Gáti Oszkárral és Páll Zsolttal, hogy Kamarás Ivánról és Szabó Győzőről már ne is beszéljünk. Sőt Nagy Zsoltnak is jut egy kisebb szerep, amit ő természetesen kisujjból kiráz. Tényleg nem velük van a baj, még az sem lenne probléma, hogy Ganxta Zolee választékos úriember módjára adja a keménykötésű kocsmárost. Viszont amikor Kamarás Iván egy budai szálloda erkélyén karatézgat és nagy átéléssel a gyerekkorára gondol, az már tényleg olyan, mintha fullba nyomná a kretént. És tényleg szeretném nyomatékosítani, hogy ez nem a színész hibája. Az már csak hab a tortán, amikor Kamarás és Anger az Árkád bevásárlóközpont tetején, vörös fényektől övezve küzdenek meg egymással, természetesen erőteljesen teátrális formában.

A párbeszédeken kívül a statiszták és a képzett színészek játéka közt tátongó szakadék is tovább rontja az összhatást. Szinte bántó a fülnek, ahogy a két csoport alakítása elválik egymástól.

Pozitívum, hogy az akciójelenetekkel tényleg nincs baj. Kamarás Iván roppant szépen zúz szét mosdókagylókat koponyákkal, a rendőrségi kocsik is szépen törnek, az üldözéses jelenet a bevásárlóközpontban pedig már majdnem amerikai módra izgalmas.

A film lezárása sajnos botrányosan sikerült, sután fejtik vissza az amúgy már rég kiszámíthatóvá vált szálakat. Bár azt meg kell hagyni, hogy Kovalik egészen sokáig képes fenntartani a feszültséget és elhitetni a nézővel, hogy gyakorlatilag mindenki gyanús.

Tulajdonképpen nem lett volna itt nagy gond, ha rendezőnk átadja a forgatókönyvírás lehetőségét másnak, egy tapasztaltabb embernek, aki életet és egy kis realitást tudott volna csepegtetni a történetbe. Így sajnos nem érte el a kívánt hatást. Pedig mi is nagyon vágyunk már egy pusztán szórakoztató, őrülten izgalmas magyar popcorn mozira, ami kikapcsol a hétköznapi pörgésből és elhiteti velünk, hogy Kamarás Iván legalább annyira kemény akcióhős, mint a véres atlétás Bruce Willis, és ha a világot nem is, de legalább Budapestet képes megmenteni a rosszfiúktól.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Akciófilmben még nem vagyunk jók (Cop Mortem - kritika)
A Cop Mortem azonban nem egy jó film, sajnos egyáltalán nem az. Ezt pedig még egy elnézőbb hangvételű kritika sem tompíthatná.
4Szerintünk
Olvasói értékelés: (6 Szavazások)
3.5