[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
A messzi Észak egy pazar animációs film, mely ékes bizonyítéka annak, hogy minden különösebb csinnadratta nélkül is lehet kiváló mesét készíteni gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ez a történet szép, szórakoztató, mindemellett pedig igazán tartalmas. Az persze igaz, hogy nem pörög annyira, mint a manapság gyerekeknek gyártott mesének álcázott akciófilmek, de nincs is szüksége rá. Így is pillanatokon belül elvarázsol!
A 19. században járunk Szentpéterváron, ahol Szása a fiatal arisztokrata lány szülei akarata szerint első báljára készül. Gondolatai azonban teljesen máshol járnak, hiszen nagy aggodalommal várja haza kalandor nagyapját, akinek hajója nyomtalanul eltűnt egy északi- sarki expedíció alatt. Amikor a cár egyik befolyásos embere, akit amúgy a lány vőlegényének szemeltek ki, flegma szavaival foltot ejt a szeretett nagypapa becsületén, Szása elhatározza, hogy felkutatja és bebizonyítja, hogy még életben van. Így kezdődik meg kalandos, veszélyekkel teli utazása, melynek végére kislányból érett fiatal nővé válik és bebizonyítja rátermettségét mindenkinek, aki addig kételkedett benne.
A történet kifejezetten izgalmas és fordulatos. Amikor azt hinnénk, hogy tudjuk hogyan fog folytatódni a sztori az alkotók meglepnek bennünket valami egészen váratlan és lebilincselő eseménnyel. A filmnek jó a dinamikája, sokszor vicces, de bővelkednek benne a megható jelenetek is.
Az film technikai megvalósítása is nagyon megkapó, valahogy pihenteti a szemet, ahogyan ezeket a csodás havas tájakat és meseszép színeket nézi az ember. Magával ragadja és teljesen kikapcsolja az embert.
Nagyon élvezetes olyan mesét nézni, amiből hiányzik a nagy animációs stúdiókban összerakott számítógépes filmek iszonyatos gyorsasága. Itt végre van idő elveszni a történetben és a látványban.
Ilyenformán nem is csoda, hogy a film megnyerte a rangos Annecy animációs fesztivál közönségdíját, valamint nagydíjat nyert a tokiói animefesztiválon is.
A mesefilm természetesen szinkronos változatban kerül a mozikba, hogy a legkisebbek is élvezhessék ezt a kivételes történetet.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]