[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

A rendőrös akcióvígjátékoknak évtizedes hagyománya van Hollywoodban: adott két, először össze nem illő, és ezért egymást savazó zsaru (sőt zsernyák), akik aztán a közös meló és viszontagságok hatására összehaverkodnak, hogy végül sikeresen megoldják az ügyet, közben persze repülnek a golyók és a poénok – a Bukós szakasz mégsem lesz rögtön unalmas, amikor elfogy a popcorn és a nachosról a sajtszósz.

A Vásott szülők című vígjátéksorozatból ismerős Dax Shepard legújabb mozifilmjében Michael Penaval közösen alakít motoros rendőrt, ők ketten egy korrupciós ügyet göngyölítenek fel, és közben felvonultatják a suttyó férfihumor kliséit, az egész mégsem fullad buta poénkodásba, pedig párszor azért rezeg a léc. Ez főleg annak köszönhető, hogy a poénok egy része valós viselkedési mintákra reflektál, és ügyesen viccet csinál belőlük, a két főhős karaktere pedig még meglepetéseket is tud okozni a sztori előrehaladtával. Ez a két tényező, úgy látszik, elég ahhoz, hogy a film szórakoztasson.

Mert bár elvárások nélkül ültünk be erre a mozira, sőt az iszonyú magyar cím hatására még nem kevés rosszindulattal is vártuk, a Bukós szakasz vége felé mégis be kellett ismerni magunknak, hogy jól szórakoztunk, sőt a kötelező akcióvigjátékos kliséken túl még egészen kicsi meglepetéseket is tudott okozni a film. Mikor a két főhős például a seggnyalásról folytat egészen komoly párbeszédet az egyik rajtaütés előtt (nem pejoratív értelemben, hanem szó szerint, a szexuális aktus során elkövetett seggnyalásról van szó), az kifejezetten üdítő volt az agyatlan fosós-hányós poénokhoz képest, amiket a Ben Stiller típusú filmek hoznak. Végig a vérsuttyó és az izgalmasan mocskos között táncol a film.

A másik ilyen jól sikerült meglepetés a két főhős karaktere, a sztrádarendőrséghez álnéven beépülő rendőrnyomozó Frank Poncherello (Michael Pena) és zöldfülű társa, a bukott motorversenyző Jon Baker olyan figurák, akikről a film elején teljesen mást feltételezünk, mint amerre aztán fejlődgetnek: szép példái a férfisztereotípiáknak, de közben ezek ellentétjei is. Az előbbi egy szexmániás gyökér, akiről kiderül, hogy igazából jó fej, a másik pedig vagány motoros, mégis óriási papucs, sőt balek. A szereplőválasztás érthetetlen ‒ az alacsony, hízásnak indult, átlagos arcú mexikói (no offense) férfi mindenkit, de tényleg mindenkit megdug, amikor épp nem egy útszéli benzinkút wc-jében maszturbál, a magas, izmos, jóképű, skandináv típusú férfit meg mindenki lúzernek nevezi, amit ő egy félkegyelmű természetességével tűr.

Örök dilemma, hogy mihez tud kezdeni az ember, ha túljut a csúcson, erre villant fel alternatívákat a film (lehetsz motoros rendőr vagy heroinista), hogy aztán semmit se kezdjen velük. Az amerikai Fekete László-karaktert, aki többszáz kilós súlyokat emelget vallatás közben, akinek még az alvilági neve is Főnök, nem rendíti meg a saját értékeibe vetett hite („Én vagyok a törvény!”) heroinfüggő fia miatt, legfeljebb azon aggódik, hogy nem egészséges egész nap besötétített szobában tartózkodni.

A Bukós szakasz aljas férfihumorra és szexizmusra épít, és ez valamiért meglehetősen jól működik. És legalább mindenki megtudja, hogy a seggnyalás ma már olyan alap, mint a csókolózás (de attól még ne csináljátok a villamoson).

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Vérsuttyó és izgalmasan mocskos (Bukós szakasz – kritika)
A Bukós szakasz aljas férfihumorra és szexizmusra épít, és ez valamiért meglehetősen jól működik.
6Szerintünk
Olvasói értékelés: (2 Szavazások)
6.3