[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
A tenisztörténelem egyik legtöbbet emlegetett mérkőzése által nyerünk bepillantást Björn Borg és John McEnroe pályán kívüli lelki vívódásaiba.
Wimbledon,1980. Björn Borg (Sverrir Gudnason), aki mindössze még csak 24 éves volt ekkor, világelsőként ötödik wimbledoni címvédésére készül. Ellenfele az igen tehetséges, de annál forrófejűbb 20 éves amerikai John McEnroe (Shia LaBeouf). Borg számára az igazi küzdelem azonban nem a pályán, hanem a szívfalak mögött zajlik, saját magával.
A történet az 1980-as Wimbledoni tornára van felépítve. Ahogy a filmben haladunk a címbéli páros végső csatájáig, úgy kapunk egyre nagyobb betekintést, a főszereplők múltjába és jelenlegi életébe. Tekintve, hogy egy svéd filmről van szó, nem meglepő, hogy Björn Borg karaktere sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott, mint ellenfele John McEnroé, mégis lehetett volna egyenlőbb a két szereplő játékideje. Sokat hozzáadott volna a filmhez, ha jobban megismerjük McEnroe lázadó, a társadalmi szabályokra fittyet hányó személyiségének kialakulását. Főleg, hogy a döntő idején már ő sem egy különc újoncként szállt harcba a trófeáért, tekintve, hogy előző évben megnyerte a US Opent. Iceberg, azaz Björn Borg szerényebb családból származott és gyerekkorában még nagyon is forrófejű volt a pályán. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy a tenisz mellett hokizott is, ahol az ilyesfajta érzelem nyilvánítás megszokott. Későbbi edzője hatására, sikerült teljesen magába folytani minden érzelmét meccs közben. Talán emiatt, vagy mert nem tudott megbirkózni azzal, ha nem ő volt a legjobb, 24 éves korára kissé depressziós, rigolyáinak élő férfi lett, aki inkább a szállodaszobájában tölti estéit, ahelyett, hogy kiélvezné sztárságát. Mivel a történet egésze az évszázad egyik legnagyobb meccse köré van felépítve, így mégiscsak egy sportfilmről beszélünk. Ennek ellenére sajnálatosan pont a teniszpályán felvett jelenetek lettek a leggyengébb képsorai a filmnek. Nyilván egyik szereplő sem egy Nadal vagy egy Federer, sőt a McEnroet alakító Shia LaBeouf még csak nem is bal, hanem jobb kezes, de akkor is lehettek volna átütőbbek a sportjelenetek. A rendező Janus Metz Pedersen valahogy nem tudta kézben tartani, hogy a film egyes szálai egy kerek egészet alkossanak a végén. Pedig Ron Howard már megmutatta a Hajsza a győzelemérttel, hogyan is kell egy klasszikus rivális páros történetét bemutatni.
A színészek játékára nem lehet panasz. A remek jelmezek és a külsőbéli hasonlóságok nagyban hozzásegítik átlényegülésüket. A főszereplő Sverrir Gudnason, a svéd krimik sztárja hitelesen adja vissza az akkoriban borongós, örökké világfájdalmas tekintetű teniszfenomén Björn Borgot.
Shia LaBeoufnek ez a szerep szinte ajándék volt, hiszen ő a magánéletben is egy elég balhés figura, a teniszezést leszámítva, csak magát kellett adnia. Stellan Skarsgard, aki Borg edzőjét és mentorát alakítja, olyan hatásosan terelgeti az ifjabb, majd felnőtt teniszezőt, hogy szinte felkérném, adjon nekem is magánórákat. Érdekesség, hogy gyerek Borgot maga a sztár fia Leo alakította.
Kicsit felemásra sikerült ez a film. Önéletrajzi történetnek sekélyes, sportfilmnek pedig kevés. Teniszrajongóknak kötelező, de azt hiszem, akit eddig se érdekelt ez a sport, nem ezután a film után fog elrohanni pályát bérelni egy közeli klubba.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
