A hazai fesztiválok kívnságlistáin évek óta élvonalban lévő Blink-182 – hosszú egyeztetés után – igent mondott a szervezőknek: augusztus 11-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján a Nagyszínpadon lépnek majd fel. Ezzel tehát eldőlt, hogy lesz Mínusz Egyedik nap, sőt a szervezők további koncerteket is ígérnek erre a napra. Kerekedik a Nulladik nap kínálata is: a napokban csatlakozott Casper, az A Day To Remember és Fedde le Grand – mindannyian az A38 felhozatalához. A fesztiválnapok programját pedig CeeLo Green is erősíti majd a Nagyszínpadon és a friss hírek közt szerepel a Jimmy Eat World fellépése az A38-on. A 7 napos bérlet a Blink-re és a Nulladik napra is jó, amúgy pedig még május 1-ig olcsóbb a jegy. Érdemes sietni.

Amerika egyik legnépszerűbb, több tíz milliós lemezeladási mutatókkal büszkélkedő pop-punk bandája, a kaliforniai Blink-182 hosszú várakozás után először a Szigeten mutatja meg erejét Magyarországon népes és mindenre elszánt hazai rajongótáborának. Nincs két éve, hogy Travis Barkerék rövid ideig parkolópályán lévő zenekar alapításának huszadik évfordulóját ünnepelték, a buli azóta tart és végre hozzánk is elért; most jött el az idő, hogy a nyár legnagyobb fesztiválján egy frenetikus zúzás keretében élőben szólaljanak meg a betéve ismert punk slágerek: az All The Small Things, a First Date, az I Miss You, a Stay Together For The Kids és a The Rock Show.

Jimmy Eat World keletkezése pillanatában a punk energiáit mozgósítva még világfelforgató terveket dédelgetett, de aztán rájöttek: szórakoztatóbbak és sikeresek, ha lassítanak egy kicsit a tempón. A zenekar korai demói után csak másfél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a legmenőbb bandák közé kerüljenek. A Bleed American (Vérző amerikai) a JEW második mesterműve, és nemcsak azért, mert tökéletesen kiérlelt, kegyetlenül kritikus dalokat tartalmaz, hanem szinte prófétikus látomás az alig három hónap múlva bekövetkező 9/11-ről. Ez volt az a lemez, amellyel nemcsak rajongótáborukat kápráztatták el, hanem vezette a Billboard modern rock listáját és platina fokozatot ért el. Az album terjesztését a New York-i Ikertornyokat ért támadás után hosszú ideig szüneteltették, de ez csak megsokszorozta a mű kultikus erejét. A JEW töretlen karrierjét folytatva tavaly jelentette meg nyolcadik stúdióalbumát, a Damage-t.
Az A Day to Remember állandó fellépője a keményzenéket is befogadó, legnagyobb nemzetközi fesztiváloknak. Pörgős, izzasztó, a közönség biztonsági, féltve őrzött energiatartalékait is felszámoló zenéjük a húzós metalcore és a pattogós pop punk izgalmas egyvelege. ‘Best International Newcomer’ kategóriában nyertek a 2008-as Kerrang! Awards-on. Harmadik nagy volumenű munkájukkal, a Homesickkel nagy kereskedelmi sikert arattak, a 2009-ben megjelent lemezből több százezer példányt adtak el csak az Egyesült Államokban, azonban ezt a teljesítményt az egy évvel később a What Separates Me From You-val rögtön felülmúlták. Eddig öt albummal jelentkeztek, aktuális prezentációjuk a 2013-as Common Courtesy.