[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Nehéz objektíven értékelni a Blink-182 hetekben megjelent, California című lemezét. A tavalyi év slágertémája volt Tom Delonge kilépése a bandából, és bár azóta sem egyértelmű, hogy mi a helyzet vele, a lényeg, hogy ő most inkább földönkívüliekre vadászik, Mark és Travis, Matt Skibaval kiegészülve pedig megírta az év egyik legjobb lemezét.

Blink182_AH5B4305_gbvh7y

Nagy kérdés volt pedig, hogy mire lesznek képesek a srácok miután kiderült, hogy Matt nem csak átmenteni megoldás. Elindultak a találgatások, hogy Tom nélkül születhet-e egyáltalán jó Blink-182 album, mégis csak az ő nevéhez fűződnek olyan slágerek, mint a First Date, vagy All The Small Things. Ráadásul a nyilatkozatok alapján, miszerint ez már egy új zenekar, még inkább kérdés volt, hogy mire számíthatnak a rajongók. Szerencsére azonban nemhogy nem kellett csalódnunk, hanem egy szinte tökéletes, ízig-vérig Blink-182 lemezt kaptunk.

Elindítva a korongot a Cynical című dalt kapjuk, ami egy közepesen jó, pörgős nyitás. Az alig kétperces számot követően egyből az album egyik legnagyobb slágere, a Bored to Death következik, amit elsőként osztottak meg a rajongókkal még áprilisban, és már akkor lehetett érezni, hogy nem lesz ez rossz. Ezután egy újabb pörgős, tipikus ezredfordulós pop-punk dalt kapunk, She’s Out Her Mind címmel, aminek meghallgatása után megnyugodhatunk: hiába telnek az évek, ezek az emberek sohasem fognak megkomolyodni.

Ha blokkokra bontanánk a lemezt, akkor eddig tartott az első rész, mivel a negyedik, Los Angeles című dal egy olyan tétel, amire még nem nagyon volt példa a Blink-182 történetében, stílust és hangszerelést tekintve. Érdekes szám, nagy zúzással és egy nagyon jó bridge résszel, bár elsőre talán furán hat tőlük.

Ezt követően egy nagyon erős blokk következik, a Sober, Built this Pool, No Future hármassal. A Sober a lemez egyik legjobb dala, hihetetlen fülbemászó refrénnel, tökéletes dalszerkezettel és hangszereléssel. Ha valakinek be kellene mutatnom a zenekart, valószínűleg ez lenne az egyik első szám, amit megmutatnék neki. A Built This Pool az album legrövidebb dala, viszont sok banda megirigyelheti ezt a bő 10 másodpercet. A banda YouTube csatornáján elérhető egy 10 órás verzió is belőle, biztos van olyan élethelyzet, amikor jól jöhet. Az ezt követő, No Future is slágergyanús szám, az albumra jellemző akkordbontásos intróval és az azt követő könnyed zúzással. Szerencsére azért megosztanak velünk a srácok élettapasztalatukból egy keveset, milyen jó, hogy egy ilyen dal formájában teszik ezt.

Az egyetlen erősen idézőjeles üresjárat a lemezen a Home is Such a Lonley Place, a Kings of the Weekend és a Teenage Satellites hármas. Nem különösebben rossz dalok ezek sem, de kicsit olyan semmilyenek, főleg azt ezt követő brutálisan jó számokhoz képest.

A Left Alone, Rabbit Hole, San Diego hármas egyértelműen az album csúcspontja. A Left Alone egy középtempós, hibátlanul felépített dal, amely a tipikus „katarzis jellegű” refrénre van kihegyezve. Pont ez a dal az, amit hallgatva azt mondhatjuk, hogy ennél nem lehet jobbat írni. Ezt követi a Rabbit Hole, ami egy igazi pop-punk himnusz, ha 15 éve írták volna, akkor is sláger lett volna, és most is az. Igazi ugrálós, pogózós szám, élőben biztosan imádni fogja a közönség. A San Diego, kicsit keserédes, nosztalgikus hangulatával, zenei megfogalmazásával, brutális refrénjével az egyik leginkább magával ragadó dal a lemezen, meghallgatása után pedig biztos sokan vagyunk úgy, hogy legszívesebben vennénk egy jegyet San Diegoba.

De mielőtt elkezdenénk ábrándozni a The Only Thing that Matters-szel ráznak föl, ami ugyancsak lehetne egy 15 évvel korábban született szám, tipikus Amerikai Pite hangulattal. Az ezt követő, California című dal meghallgatása után hasonló érzések foghatnak el, mint a San Diego után. A második lassú tétel az albumon, ami jóval erősebbre sikerült, mint a Home is Such a Lonley Place, és lehetne tökéletes lezárása a lemeznek, ha nem sikerült volna összehozni egy Brohemian Rhapsody címre keresztelt harminc másodperces, jó értelemben vett agymenést, amiből talán meghallgattunk volna egy hosszabb verziót is.

Összességében tehát elmondhatjuk a lemezről, hogy valószínűleg minden rajongónak hatalmas meglepetés, talán senki sem számított arra, hogy 2016-ban a Blink-182 ilyen albumot képes letenni az asztalra. Érdekes kérdés lehet, hogy ez mennyire köszönhető Mattnek, mert érezhetően háttérbe szorultak a legutóbbi két lemezre jellemző, Tom által erőltetett témák és hangszerelési megoldások, és egy sokkal inkább punk-rock lemezt kaptunk. Persze hiányzik Tom hangja, de ha az (átmeneti?) távozása kellett ahhoz, hogy egy ilyen album születhessen, akkor megérte a váltás. Valahogy így kell visszatérni, és reméljük, hogy a lemezbemutató turné során Európát is célba veszik, és minél több hazai rajongónak is lesz lehetősége élőben is meghallgatni az új felállást.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Blink-182 - California (lemezkritika)
Blink-182 - California | Magneoton / Warner | 2016
Kedvenc dalok
  • San Diego
  • Sober
  • Left Alone
95%Szerintünk
Olvasói értékelés: (9 Szavazások)
88%