A Mercury díjra is jelölt ‘Only Revolutions’ Angliában eladott több, mint 600,000 példánya után a Biffy Clyro Nagy Britannia egyik legnagyobb zenekarává nőtte ki magát. A csapat büszkén mutatta be elsőként a ‘Black Chandelier’ névre hallgató EP-jét, majd az ‘Opposites’ címre keresztelt teljes albumát a 14th Floor Records gondozásában, január 28-án.

A zenekart az ‘Only Revolutions’ olyan magasságokba emelte, hogy a banda több arénában és fesztiválon headliner státuszban játszhatott, miközben három teltházas turnét is lebonyolítottak, melyeknek az egyik állomása a Wembley Arena volt. Az Anglia legizgalmasabb zenekara címüket pedig nem más fémjelzi, mint a legjobb élő zenekarnak járó díj, az NME-től és a Q-tól is, 2011-ben.

A banda különleges klubkoncertek keretein belül Németországban, Norvégiában és Svédországban is bemutatkozott, szintén teltházas bulikkal.  További időpontok vannak betervezve olyan nagy városokban, mint Párizs, Amszterdam, New York vagy Los Angeles, és nem kisebb fesztiválok kiemelt fellépőiként léphetnek majd színpadra, mint a Download, RockNess, Isle of Wight vagy az iTunes, amely koncertek ritka lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kivételes zenekart láthasson élőben a nagyérdemű egy nagyszerű környezetben.

Az album producere a los angeles-i GGGarth Richardson volt. A ‘Black Chandelier’ az iTunes-on lesz elérhető digitális EP és 7″ formátumban. Az EP-n két új dal lesz hallható ‘The Rain’ és ‘Thundermonster’ címmel, melyek nem lesznek rajta az albumon, és egy harmadik dal a ‘Many of Horror’ elő változata is felkerül a három számos kiadványra, amit a zenekar most nyáron a RockNess fesztivál headlinereként rögzített. A 7″-es változatra pedig még egy olyan dal kerül fel, ami nem lesz hallható az albumon, ennek a címe ‘Milky’. Az EP-t már most elő lehet rendelni az iTunes-on.

Az új albumként asszociált ‘Opposites’, a Biffy Clyro egy növekvő ambíciókkal telt, változatos és megjósolhatatlan oldalát mutatja majd be a rajongóknak. A gitáros/énekes Simon Neil ezt nyilatkozta a Q-nak: “A jelmondatunk ennél az albumnál az volt, hogy ‘ne félj semmitől!’“.

Az ‘Opposites’ albumnak egy deluxe változata is elérhető majd, mely két lemezen fog megjelenni, címei pedig ‘The Sand at the Core of Our Bones’ és ‘The Land at the End of Our Toes’ lesznek. Mindezt egy DVD fogja követni, amire egy dokumentumfilm is felkerül az album felvételeinek elkészítéséről.

A következő hetek valamely napján a zenekar a Twitteren leplezi le a Storm Thorgerson által készített borítót.

A Biffy Clyro egy tizenegy állomásos angol és ír aréna turnéra indul márciusban, amelynek az egyik állomása a londoni O2 Aréna. Mindezek után pedig egy teljes globális turnéba kezdenek, mely jövő tavasszal indul útjára.