[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Az elmúlt egy évizedben a legfontosabb rock zenekarok közé emelkedett a skót Biffy Clyro. A 2007-es Puzzle lemez óta folyamatosan ódákat zenegenek róluk és a trió mindig tudott egy újabb szintlépést beiktatni a karrierjébe.

A himnuszokkal teli Only Revolution már kezdte a széles tömegek szemét is felnyitni, de a legnagyobb áttörést mindenképp a 2013-as Opposites album hozta el. A dupla koncept lemez tele volt nagyobbnál nagyobb himnuszokkal és egy komoly stadion rock banda státuszba emelte a bandát. Az igazi kihívás csak ez után jött viszont: a csúcsról merre tovább?

Ellipsis

Annyi biztos, hogy valamennyire váltani akart a zenekar. A korai időket idéző progresszív hangzáshoz persze nem tértek vissza, de az Opposites slágergyára is csak elvétve hagyott nyomot az Ellipsis dalain. A jellegzetessé vált Biffy-hangzás ellenben nagyon is megmaradt és egy olykor már nem várt módon változatos dalcsokron keresztül kalauzol végig minket.

Már rögtön a nyitó tétel, a Wolves of Winter  jelzi, hogy itt egy pillanatra sem fogunk unatkozni. Egy fantasztikusan összerakott, némi vocoder-áztatta, erőteljes riffekkel megtámogatott szerzemény, ami azon nyomban össze is foglalja a teljes album jellegzetes jegyeit. Amiben persze nem sok változás történt, az Simon Neil összetéveszthetetlen vokálja, amitől hirtelen minden ismerősnek tűnik. Szerencsére azt azonban egyik dalra sem lehet rásütni, hogy korábban hallhattuk volna bármelyik Biffy-lemezen. A dalok kellőképp változatosak, sőt, néha már akkora ugrást tesznek egy nem várt irányba, hogy szinte csoda, hogy ezzel sem lóg ki a dallistáról.

Biffy-Clyro-2

A legmeglepőbb mindenképp a Small Wishes címre keresztelt tétel, ami gyakorlatilag egy country nóta, de olyan jó hangulata van, hogy ezt remélhetőleg az élő műsorba is beépítik majd valahogyan… remek singalong lehetne belőle. Nem maradnak el és nagyon jól működnek a lassabb dalok is: a Re-arrange eleinte egy nyugtató tabletta hatásával bír, de aztán egy jó kis indie-re hajazó, szintivel megtámogatott, egy kicsit a ’80-as évek hangzását is eszünkbe juttató track bontakozik ki belőle. A Medicine közben pedig mintha a 2009-es God & Satan nagyon közeli jóbarátja lenne. Mondjuk az abszolút kedvenc nálunk a Flammable lett, ennél többször talán egy dal sem pörgött le a fülesben, mióta kézhez kaptuk a CD-t. Lenyűgöző gitártéma kíséri végig a kissé keserédes szerzeményt. Ezek után az Ellipsis összes dalát összevetve nyugodtan megállapíthatjuk, hogy egy a Biffy Clyro továbbra is az ellentétek szerelmese.

Ez most a korábbiakhoz képest egy kicsit másmilyen Biffy, egy kicsit játékosabb, egy kicsit bohókásabb, de nagyon jól összerekott és továbbra is borzasztóan szórakoztató. Most már csak azt sajnáljuk, hogy itthon idén nem hallhatjuk a lemez legjobbjait élőben. Talán majd jövőre…

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Biffy Clyro - Ellipsis (lemezkritika)
Biffy Clyro - Ellipsis | Magneoton / Warner | 2016
Kedvenc dalok
  • Flammable
  • Wolves of Winter
  • Medicine
85%Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)
91%