Az MTV 2004 óta küzd az emberkereskedelem ellen, és próbálja felhívni a figyelmet napjaink egyik legégetőbb társadalmi problémájára. Idén ősszel a Muse is az Exit elnevezésű kezdeményezés mellé állt legújabb klipjével, melynek címe ‘MK Ultra‘. A videó az Exit kampány harmadik opusza lett (korábban a Radiohead és a Killers készített klipet a kampányhoz), erőteljes képi világával és figyelemfelkeltő szövegével veszi fel a küzdelmet a modernkori rabszolgasággal. „Megtiszteltetés egy ilyen rendkívül fontos kampány részesének lenni, és felszólalni az emberkereskedelem ellen, mely az alapvető szabadságjogokat tiporja sárba. Reméljük, hogy a MK Ultra című videoklipünk felrázza a nézőket, és még több ember csatlakozik a kezdeményezéshez” – nyilatkozták a tagok, akik már eddig több társadalmi problémával foglalkoztak lemezeiken…
„Az emberkereskedelem az egyik legtragikusabb megnyilvánulása a modernkori rabszolgasorsnak, amely felett nem lehet szemet hunyni. Az MTV már 2004 óta próbálja felhívni a figyelmet erre a globális problémára, mely közel 13 millió embert érint. Azzal, hogy a Muse is csatlakozott a csapathoz, reméljük, még sikeresebb lesz a kampányunk, és még többen szereznek tudomást erről az embertelen bűncselekményről” – tette hozzá Bill Roedy, az MTV Networks International elnöke.
A videót elsőként a Wembley Stadion közönsége láthatta szeptember 10-én, ám az MTV nézőinek sem kellett sokat várniuk, hiszen a csatorna szeptember 17-én több, mint 500 millió háztartásba juttatta el az Exit trilógia legújabb részét.