Szombaton landol szinte minden fontosabb online áruházban a Claps for Caroline zenekar ShortScore által megjelentetett debütlemeze, a Stories. Szeptember 15-én délután kettőkor épp a ShortScore.net-en kerül bemutatásra az anyag, így igazán aktuálisnak éreztük, hogy néhány kérdést feltegyünk a srácoknak. A CfC részéről Rivasz Tóth Zoli dobos és Gonda Zsolt énekes álltak rendelkezésünkre.

Szeptember 15-én jelenik meg első lemezetek, a Stories. Mennyi ideig tartott az album elkészítése és hogyan tudnátok értékelni a belé fektetett munkát?

Z: Január végén kezdtük el felvenni otthon a lemezt és és kb. április végén fejeztük be. Szinte mindennap dolgoztunk rajta valamit és rengeteg energiát fektettünk a felvételekbe, hogy minden tökéletes legyen. Utána vittük el Simihez a No Silence Stúdióba ahol együtt elkezdtük mixelni és masterelni és durván május végére lettünk kész az egésszel.

Zs: A keverés alatt rengeteg új elképzelés jött még pluszba, Simi is nagyon sok ötlettel állt elő és így kaptuk meg ezt a végeredményt nagyjából félév munkája van benne.

Mivel a zenétek mondhatni két műfajból áll össze, a hardcore/metal és a különböző elektronikus műfajok keverékéből, ki a csapatban a fő dalszerző, ki hozza a legtöbb ötletet?

Zs: Mivel csapatmunkáról van szó mindenki egyaránt kiveszi a részét az ötletgyártás és a megvalósítás során. Nagyon összetartó csapat vagyunk így könnyen együtt tudunk dolgozni. Az amit az elejétől fogva szem előtt tartunk és a dalaink legtöbb részére jellemző az a fülbemászó dallamos hangzásvilág, emellett  a súlyos, keményebb témákat is magunkénak érezzük.

Z: Olykor egy-egy dal csak úgy kipattan a fejünkből és hamar összetudjuk rakni, de van olyan, mikor több időt igénybe vesz a számok tökéletesítése.

És mely zenekarok adták az inspirációt ahhoz hogy ezen az úgynevezett electrocore vonalon induljatok el?

Z: Az Enter Shikari adta az alap inspirációt, de kizárólag abban, hogy mi is elektronikus alapot akartunk adni a zenénknek, de tök más stílusban mint ők. Ezért kezdtünk Korg Electribe-al dolgozni, de később rájöttünk, hogy ez kevés lesz az önmegvalósításhoz és elkezdtük szoftveresen írni az elektronikus részeket. A zenekar alapításakor mindenki egyet értett azzal, hogy egy új stílus irányzatot kell elindítanunk itthon. Tisztában voltunk az előnyeivel és az ütközőivel is, de mindenképpen újat akartunk mutatni!

Ha már az előnyökről és az ütközőknél tartunk, jó pár koncerten túl vagytok még így az első album megjelenése előtt is. Milyen visszajelzések érkeztek eddig? Illetve milyen buktatókkal találtátok szembe magatokat az elmúlt egy-két év során?

Zs: Koncertek után mindig jók voltak a visszajelzések. Számunkra fontos, hogy ne csak eljátsszuk a dalokat, hanem szórakoztassuk is vele a közönséget. Olykor nehézségekbe ütközünk, amiket viszonylag gyorsan és könnyedén megoldunk. Néha negatív kritikával illetik a zenénket esetleg a külsőnket, de ezek a feltörekvés velejárói. A hallgatói közönségünk azok akik szívvel lélekkel velünk vannak, számunkra ez a legfontosabb.

Z: Az ukrán turnénk előtt adódtak nehézségek, egy nappal indulás előtt szereztünk buszt amit a költőpénzünk bánt, így pénz nélkül vágtunk bele az útba. Volt hogy a klubban aludtunk, de volt, hogy menő szállodákban kaptunk helyet. Kisbusz hiányában az utazással adódik a legtöbb problémánk, de a koncert élmények és a lelkes közönség mindig kárpótol minket.

Már a Stories megjelenése előtt élénk érdeklődés mutatkozik külföldi oldalról. Mennyire érzitek telítettnek a piacot és mekkora potenciált éreztek magatokban egy esetleges külföldi kitörésre?

Z: Nagyon örülünk a érdeklődésnek és természetesen tervezünk külföldre menni a lemezzel és bemutatni azt. Bízunk az itthoni sikerekben is és szeretnénk minél nagyobb körben elterjeszteni a Stories-t. Külföldi lehetőség bármikor adódhat, és mindenképp élni is fogunk vele. Reméljük sikerült olyat alkotnunk ami itthon és kint is megállja a helyét.

Most hogy szombaton megjelenik a Stories egy korszakot zárhattok le magatok mögött. Azonkívül hogy mostantól élőben is tudjátok promózni a lemezt, milyen további célokat tűztetek ki a zenekarral?

Zs: Tervben van egy új klip és már tervezzük a következő turnénkat. Igyekszünk bekerülni rádiókba, Tv-kbe, újságokba… és ezzel is ismertebbé válni.

Egyre több fiatal és jó zenekar bukkan fel itthon. Éreztek-e valamilyen összetartást a magyar színtéren illetve segítitek-e egymást valamilyen formában?

Zs: Persze, vannak nagyon jó barátaink a színtéren! Próbáljuk egymást támogatni ahogy csak lehet, minél több koncerten részt venni együtt és reklámozni a másik zenéjét.

Az előbb említettétek hogy volt egy ukrán turnétok. Ez hogy jött képbe és milyennek találtátok ezt a számunkra kissé kieső világot?

Z: Megkeresett minket egy ukrán turné manager, aki nyolc állomásos koncert sorozatra invitálta a zenekart. Egyértelműen éltünk a lehetőséggel. Voltak kisebb nagyobb akadályok: büntetés, várakozás, hideg, nem alvás… viszont rengeteg élménnyel gazdagodtunk és látszik, hogy keleten is nyitottak az új zenei stílusokra. Túl voltunk az első idegen nyelvű interjúnkon és szerepeltünk a helyi Tv-ben is. Rengeteget buliztunk és marha jól éreztük magunkat.

Interjú: Lóczi Ádám