[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Hamisítatlan skandináv életérzés és príma fekete humor. Talán így írhatnánk le legjobban ezt a filmet, amely sokkal vidámabb, mint az a legelső pillanatban látszik, és sokkal több van benne, mint egy szimpla életrajzra alapozott, melodramatikus történetben. A Fredrick Backman azonos című regénye alapján készült film őrült sikereket ért el hazájában, Svédországban, most pedig végre megérkezett a hazai mozikba is, hogy minket is elgondolkodtasson.
Ove (Rolf Lassgard) az igazi zsémbes, kiállhatatlan öregember mintapéldánya. Mindent és mindenkit szemmel tart a kertvárosi lakóparkban, ahol él. Se a tilosban sétáltatott kutyák, se a véletlenül nyitva felejtett garázskapuk nem kerülik el a figyelmét, sőt számon tart minden hanyagul eldobált csikket is, a szomszédok viselt dolgairól már nem is beszélve. Reggeli sétái alkalmával bejárja egész „birodalmát” és nem szégyell csúnyán perlekedni még a gyerekekkel sem, ha úgy érzi, hogy megsértették szent és sérthetetlen szabályait. Kevés kivételtől eltekintve mindenki utálja, kerülik amennyire csak lehetséges.
Azt, hogy a férfi miért is ennyire kiállhatatlan és szomorú, csak nagyon kevesen tudják és ők sem igazán beszélnek róla. Így éldegél tehát Ove, akinek a reggeli sétákon és a vasútnál lévő munkáján kívül csak egy állandó programja van, hogy minden nap virágot visz szeretett felesége sírjára. Egy nap azonban fenekestül felfordul megszokott világa, mert hirtelen nyugdíjazzák. Ove úgy érzi nincs már helye ebben a világban és öngyilkos akar lenni, hogy ismét együtt lehessen feleségével. Az öngyilkosság azonban sehogyan sem akar összejönni, mert egy lármás kétgyerekes család költözik a szomszédba, akik állandóan Ove nyakára járnak, és az idegeire mennek a különböző lehetetlen kéréseikkel. Ahogy a szomszédok egyre közelebb férkőznek a férfihoz, úgy kezd mind inkább fény derülni Ove életének részleteire és viselkedésének igazi okára.
A történet tehát innentől kezdve két szálon fut. Hannes Holm rendező lassan fejti fel Ove múltját, melyet akár egy átlagos, teljesen hétköznapi életútnak is nevezhetnénk. Igaz, hogy számos tragédia tarkítja, de egészen biztos, hogy sokak életében vannak ennél még százszor nagyobb mérföldkövek, melyek aztán örökre nyomot hagynak. A film mégis gyönyörűen megmutatja, hogy hogyan alakítják a személyes tragédiák és tapasztalatok egy ember személyiségét. Hogy az apró dolgok éppúgy hatással lehetnek ránk, mint az emlékezetesebb élmények. Ez a történet pontosan azt bizonyítja be, hogy senkit nem szabad elítélnünk pusztán a viselkedése alapján, mert nem tudhatjuk, hogy pontosan mi is áll a háttérben. Persze Fredrick Backman nem veszi le teljesen a felelősséget szenvedő hőse válláról. Inkább külső segítséggel ráébreszti, hogy a múlt eseményei nem okolhatók örökösen és nem szolgálhatnak mentségül a vállalhatatlan viselkedésre, még ha azt a félelem gerjeszti is.
A fő motívum mellett a film zseniális öniróniával festi le Svédország társadalmát. Egy olyan országét, ahol nem a menekülteket kiáltják ki főellenségnek, hanem inkább a jólfésült, öltönyös bürokratákat, akik kedvükre csűrik és csavarják a paragrafusokat, hogy uralkodhassanak a kisemberek felett.
Backman epés, fekete humorán nagyokat nevethetünk, ugyanakkor a nevetés helyét pillanatok alatt átvehetik egyéb érzelmek is, mert Ove története azért nagyon is megható.
Igaz, hogy ez a film, csak egy könnyed stílusú fekete komédia, mégis tanít nekünk valami nagyon fontosat az életről. Illetve egészen pontosan arról az állandó küzdelemről, amit életnek hívnak.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
