Warning: A non-numeric value encountered in /home/rhsmhi/wwwroot/rated.hu/wp-content/themes/valenti/library/core.php on line 1444
[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Ben Affleck legújabb rendezése kimondottan ígéretesen indul. Dennis Lehane regényének adaptációjából azonban nem marad más a film végére, csak egy közhelyes, unalomig ismert maffia sztori, ami hajszál híján önmaga paródiájába fullad.
A szesztilalom idején járunk. Joe Coughlin (Ben Affleck) kispályás bostoni bűnöző, aki bandájával rablásokra specializálódott. Az egyik ilyen buli alkalmával kicsit túl messzire mennek és meglopják a rettegett Albert White-ot, az ír maffia fejét egy beépített ember segítségével. A tégla nem más, mint White szeretője, a csinos Emma (Sienna Miller). Coughlin fülig szerelmes a lányba. White (Robert Glenister) azonban hamar kideríti ki lopta meg. Kézre is keríti Coughlint, akinek talpraesettsége voltaképpen imponál neki és ahelyett, hogy egyszerűen kinyírná, inkább alkalmazza. Ő pedig természetesen belemegy. Egyrészt azért, hogy éljen, másrészt így annyiszor láthatja Emmát, ahányszor csak akarja. Ám White előtt ugye nem maradnak titkok, így a szerelmi háromszög rövidesen gyászos véget ér. Coughlin börtönbe kerül, de megesküszik, hogy bosszút áll.
A film eleje tényleg eszelősen izgalmas. Rendezőnk nem finomkodik, zakatolnak a géppuskák, folyik a művér és törnek a T-modellek is rendesen. Affleck valószínűleg megcsinálta a filmtörténet egyik legizgalmasabb autós üldözését, amit korabeli járgányokkal forgattak. Igazán pöpec az egész!
Aztán, amikor Coughlin szabadul a börtönből, minden elromlik. A sztori kezd hasonlítani egy középkategóriás melodrámára, ami nagyjából ki is merül annyiban, hogy Affleck borzalmasan szabott, slampos zakókban rohangál és halomra löveti azt, aki az útjában áll. Közben pedig erőteljesen hangoztatja, hogy ő tulajdonképpen egy szentéletű Robin Hood, aki a magasabb jó érdekében cselekszik rosszat. Ezzel pedig mindenki rohadtul elégedett. (Persze elvétve akadnak azért kivételek.)
Ráadásul a párbeszédek olyan hihetetlenül közhelyesek, mintha Vavyan Fable valamelyik túlcsordulóan érzelmes regényéből másolták volna őket. A sokadik után az embernek komolyan kedve lenne vinnyogva röhögni, és ha aktuálisan meg is tudjuk állni, tuti a térdünket fogjuk csapkodni, amikor Affleck a film végén remegő szájjal és könnybe lábadt szemmel, jelentőségteljesen néz bele a naplementébe. Ilyen körülmények között sajnos a film vége sem üt. A drámaiság nem érint meg, inkább csak úgy megtörténik és ugyanazzal a lendülettel el is sikkad. Minden kiszámíthatóvá válik. Nem ilyennek képzelnénk el egy kőkemény gengszterfilmet!
Az okokat leginkább Ben Affleck játékában kell keresnünk. Egyszerűen képtelen elhitetni magáról, hogy gengszter. Ilyen teljesítménnyel még azt is nehéz elhitetnie magáról, hogy ő Ben Affleck. Ennél azért sokkal jobb színész ő, bár az utóbbi időben ennek nem sok bizonyságát adta.
Dennis Lehane könyveiből eddig szinte csak jó adaptációk születtek: a Titokzatos folyó, a Hideg nyomon, vagy a Viharsziget is óriási siker volt, de ebben a történetben valahogy most nem volt annyi muníció, hogy beállhasson a fenti filmek sorába.
Ha valamit mégis meg kell dicsérnünk, az egyértelműen az operatőri munka. A film tényleg nagyon látványos, sőt nyugodtan mondhatjuk rá, hogy szemet gyönyörködtető. Kár hogy ez sajnos nem menti ki az egyszer nézhető kategóriából.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
