Az Ascension 46 kis családja az elmúlt egy évben annak köszönhetően nyert létjogosultságot, hogy mind a hazai, mind a külföldi közönség számára olyan tehetséges és friss hangokat igyekszik bemutatni a keményzene világából, amely nemzetközi szinten is megállja a helyét. Legyen szó akár a műfajok közötti sokszínűségről, akár a foglalkoztatott zenekarok eddig elért sikereiről, mindenkinek megvan a maga története. Épp ez hívta életre az alábbi eseményt, ahol a menedzsmenthez tartozó formációk egymást követően mutatkozhatnak be akár a másik zenekar közönségének, akár azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy mi is az itthoni keményzene jövője…

A showcase, mint olyan, a tengerentúlon már egy bejáratott műfaj, amelynek lényege a reprezentatív kisugárzás, és némi olyan apropó, amely igazán különlegessé és pótolhatatlanná teszi az adott eseményt. Ilyen értelemben az A38 fedélzetén kétszeresen is teljesül az alábbi kritérium, amelynek egy szomorú és egy igen örömteli kicsengése is van. Kezdjük talán az előbbivel, hiszen a budapesti The Sharon Tate a hajó fedélzetén tartja búcsúkoncertjét. Négyévnyi működés, egy nagylemez, egy demó és egy EP után búcsúzik a fővárosi klubélet egyik tartópillére, amely extrém megszólalása és saját hangjának megtalálása mellett a grafikusként és tetoválóként is elismert dobos, a Grindesignként ténykedő Borbás Robinak köszönhetően válhatott egy csapásra népszerűvé. A srácok szeptemberben még kihoznak egy búcsúzó EP-t, azt követően pedig végleg kihúzzák a gitárkábeleket az erősítőkből. Ezzel szemben a Shell Beach esetében rég várt beteljesedésnek lehetünk tanúi, hiszen a post-hardcore banda végre megjelenteti új, második nagylemezét, a This Is Desolationt, amelyről a The Greatest Skeptic című dalt már jobbára mindenki hallhatta, aki ebben a körben mozog. És akinek ennyi nem lenne elég, itt tartja majd őszi nagykoncertjét a tavalyi nagylemezével berobbant The Southern Oracle, a Till We Drop méltán bizonyítja majd, hogy nem muszáj ahhoz tomboló nyári kánikulának lennie, hogy a srácok dalai elemien jó hangulatot teremtsenek, az estét nyitó marionette ID pedig sajátos, sötét hangulatú és számtalan műfajból építkező hangzásával bizonyítja majd, hogy olykor az elsőként való fellépés is magához rendeli a kötelező megjelenést. Az időben való érkezés pedig azért is fontos, mert a negyed nyolckor kezdődő koncertekre célszerű minél előbb megváltani a jegyeket, ugyanis azok a Revolution Store-ban kuponként 15%-os kedvezményre válthatók Iron Fist és WeSC-termékek vásárlása során. Kell ennél több az ősz legnagyobb hazai klubbulijához?

Az Offlineshop.hu és az Ascension 46 bemutatja:
2012. október 5., Budapest @ A38 Hajó, 18:45
ASCENSION 46 SHOWCASE
TILL WE DROP, THE SHARON TATE (búcsúkoncert), THE SOUTHERN ORACLE, SHELL BEACH (lemezbemutató), MARIONETTE ID.
Jegyárak:
1.500 Ft

Jegyelővétel: A38, és www.a38.hu
EVENT