[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Oscar-díjat Lenny Abrahamson-nak! A szoba egy lenyűgözően csodálatos, lélegzetelállító film, bravúros rendezői megoldásokkal és magával ragadó színészi játékkal. Megismételhetetlen. Mindenkinek látnia kell!
Jack, az öt éves kisfiú anyjával él egy szerény lehetőségekkel bíró szobában. Anyja Joy, nagy szeretettel gondoskodik róla, legjobb tudása szerint neveli és tanítja kisfiát. Ez a szegényes szoba nemcsak az otthonuk, de tulajdonképpen egész világuk is, hiszen mindent itt csinálnak. Itt alszanak, esznek, fürdenek, tanulnak és játszanak. Anya és fia szeretetteljes kapcsolatát leginkább csak a szokásos gyerekkori dacoskodás zavarja meg. Jack gyertyákat szeretne szülinapi tortájára és nem érti meg, hogy miért is nem kaphatja meg őket.
Vitájuk lassan felnyitja a mozinézők szemét és biztossá válik, hogy valami nincs rendben ebben a szobában. Lassan észrevesszük az árulkodó jeleket, amiken eddig csak úgy simán átsiklott a tekintetünk. Abrahamson megfontoltan és lassan csöpögteti a képi információkat. A villanásnyi felvételek a foltos szürke szőnyegről, vagy az életlen botszerű késről, amivel még egy könnyű kis almát is alig lehet felvágni, hirtelen jelentéssé duzzadnak. Amikor pedig meglátjuk a behorpadt acél ajtót, ami mindig zárva van, teljesen világossá válik, hogy ez a szoba nem egy otthon, hanem egy börtön. Innentől kezdve pedig egyszerűen ránk omlanak ennek a mocskos szobának a falai és torkon ragad minket a félelem és a rettegés. Foglyok vagyunk mi is, akár csak anya és fia.
Abrahamson egyáltalán nem használ vizuális trükköket, sőt még arra sincsen szüksége, hogy filmzenével támassza alá a látottakat. Stephen Rennicks filmzenéjének nyugalmas, lágy dallamai nem fokozzák a feszültséget, inkább harmóniát tükröznek még akkor is, amikor felfoghatatlan, ocsmány borzalmak történnek a fiatal anyával.
A rendező egyetlen eszköze a kamera, melyet a lehető leghagyományosabb módon használ. Abrahamson szimplán a perspektívával, a fókuszpontok torzításával és a vágások ütemének gyorsításával komponálja meg azt a végtelen, lappangó feszültséget, aminek hatására sokszor még levegőt is elfelejtünk venni. A Jack szemszögéből láttatott események csak tovább fokozzák a fokozhatatlant. Jack anyja minden este egy szekrénybe zárja őt, hogy megkímélje a szörnyűségektől, melyeket fogvatartójuk, öreg Nick tesz vele éjszakánként. A szekrény belső terének képei és az ajtaján keresztül látott töredék valóság csak még riasztóbbá teszi öreg Nick alakját, aki egyébként nem más, mint egy szánalmasan gyenge, undorító figura.
Jack perspektívája és egyéni narrációja ugyanakkor azt is remekül bemutatja, hogy hogyan gondolkodik egy öt éves gyerek a világról, illetve egészen pontosan a világnak arról a szeletéről, amit ismer. Hogyan értelmezi és magyarázza meg magának a számára felfoghatatlan dolgokat. Mit lát, hogyan érzékel, hogyan is igazodik ki a kapott információk között.
Abrahamson bemutatja nekünk a formálható, még ruganyos anyagból lévő gyermeki lélek minden titkát, mi pedig elámulunk erejétől és kitartásától.
Jack lelki állóképességének változása a film második felében sokkal hangsúlyosabb, hiszen hihetetlen szabadulásuk után olyan helyzetbe kerülnek, amire egyikőjük sem volt felkészülve. A kisfiú számára a külvilág egy másik bolygó látszatát kelti, mely rémisztő, de egyben mégis csodálatos a számára. Nem ismeri a szabályokat, ezért szinte retteg ettől a hangos és ragyogó tértől, amely szinte lerohanja mélységeivel és magasságaival.
Így anya és fia a szabadságban sem nyugodhat meg egy pillanatra sem, mert a rájuk törő ismeretlen érzelmekkel folyamatosan meg kell küzdeniük. Joy képtelen feldolgozni a vele történteket és ez ugyanolyan megterhelő reményvesztett családjának is. Lányuk elrablása alapjaiban változtatta meg az életüket, ezért most a családnak együttes erővel, közösen kell elgyászolnia a tőlük elrabolt időt és lehetőségeket. Ez természetesen nem megy zökkenőmentesen. Emberfeletti, leírhatatlan harc ez, melynek csak egy hajszálon függ a kimenetele.
Brie Larson kimagasló alakítást nyújt Joy szerepében, a kilenc éves Jacob Tremblay-ről pedig csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni.
Lenny Abrahamson pedig Oscart érdemel a rendezésért, mert pusztán egy árva kamerával képes bemutatni az egész világnak, hogy mire jó a filmművészet. Mert ez az! Művészet a javából!
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
