[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

A Disney legújabb remake-je minden szempontból tökéletesen sikerült. A szépség és a szörnyeteg újragondolt változata sokkal jobb, mint az eredeti és minden szempontból megfelel a 21. század megváltozott elvárásainak.

Kultikus folytatást, vagy jelen esetben remake-et tényleg csak úgy érdemes készíteni, ha az alkotók hozzá tudnak tenni valami pluszt az eredeti történethez, különben megette a fene az egészet. A Disney mostanság kihozott feldolgozásai elég változó színvonalúak, van köztük olyan, ami nagyon ütősen sikerült és van olyan is, amit szinte teljesen felesleges volt megpiszkálni. A szépség és a szörnyetegről szerencsére kijelenthetjük, hogy a mesegyár eddigi legjobban sikerült remake-je lett. Bill Condon rendező biztos kézzel nyúlt a történethez és egy minden szempontból 21. századi tanmesét alkotott, ami egyszerre felemelő és rendkívül szórakoztató is.

Az első és legfontosabb változáson természetesen Belle (Emma Watson) figurája esett át. A karakter az eredeti verzióban inkább csak elszenvedője az eseményeknek. Hiába énekli róla az egész falu népe nagyon határozottan, hogy ő egy igazán furcsa lány, Belle igazából egy teljesen átlagos Disney hercegnő, aki ideje nagy részében kedvesen rebegteti a szempilláit, csak mindeközben van egy könyv is a kezében. Jelen esetben a Disney azonban ügyesen folytatta a Vaiana kapcsán elkezdett „harcos hercegnő” vonalat és Belle figuráját sokkal céltudatosabbá, erősebbé és okosabbá tette. Emma Watson pedig kiváló választás volt a szerepre. A színésznő képes volt teljesen kitörni a ráhúzott boszorkányos skatulyából. Én aztán tényleg betéve tudom a Harry Potter összest, de egyszer sem jutott eszembe a filmet nézve, hogy Hermionét látom, míg például az Egy különc srác feljegyzései alatt ez többször is megesett velem. Pedig Watson abban a filmben is kifejezett jó volt.

A másik hatalmas, mondhatni történelmi változás, ami a napokban meglehetősen nagy port is kavart Oroszországban és Malajziában, a Disney első meleg karakterének bevezetése. A pojáca Gaston (Luke Evans) hűséges szolgája, LeFou (Josh Gad) részesült abban a megtiszteltetésben, hogy megszemélyesíthette azt a nagyon is fontos szereplőt, aki toleranciára és elfogadásra nevel és eközben tényleg olyan bájos, hogy egyszerűen meg kell zabálni. Mint azt nyilván sejteni lehetett a homofóbok igen erőteljesen túllihegték ezt a dolgot, hiszen ez az ominózus meleg összevillanás egy teljesen ártatlanul és ízlésesen tálalt jelenet, amire egyértelműen csak azt lehet mondani, hogy végtelenül cuki és kedves. Dicséretes, hogy a Disney végre bevállalta ezt a lépést, mert igenis nagyon szükség volt már erre. Legalább ők próbálják meg toleranciára nevelni a gyerekeket, ha sok szülő erre még nem elég érett. Aki pusztán ezért fosztaná meg a gyerekét egy csodálatos filmélménytől, annak innen üzenem, hogy nőjön fel, aki meg mondjuk nem direktbe homofób, csak szimplán kerülni akarja a kényelmetlenebb beszélgetéseket porontyával, annak is ugyanez lenne a tanácsom. Ébresztő! Ez már tényleg a 21. század!

A történet fő vonalában nem történt igazából változtatás, de Condon azért rendesen felturbózta az unalomig ismert történetet. Van például pár igazán izgalmas üldözéses jelenet vérszomjas farkasokkal és Gaston figurája is sokkal gonoszabb és erkölcstelenebb. Nem csak egy egyszerű ripacs, velejéig romlott, aki megérdemli a büntetést.

A dalok, amennyire meg tudtam állapítani ugyanazok, mint a 1991-es mesében, a dalszövegek néhol kacagtatóan viccesek, szóval az is talál majd benne szórakozást, akit amúgy kiráz a hideg a sok énekléstől. Ezt nyilván itt nem lehet megúszni, hiszen egy musicalről beszélünk. Engem amúgy sokszor kikészít az ilyesmi, a Jégvarázst például csak a mute gomb fokozott használatával voltam képes végignézni. Itt azonban valahogy mégsem zavart, mert a csodás CGI és a tényleg fantasztikus, IMAX 3D teljesen lekötött és szabályosan elvarázsolt.

A háttér sokszor direkt rajzos egy kicsit, nyilván finom utalásként az eredeti mesére. Így van, hogy elég nagy a kontraszt az élő szereplők és a CGI között, de ez csak esetlegesen zavaró, mert máskülönben meg remekül összeolvadnak a dolgok. A fent említett farkasok például csodásan élethűek, de ezzel már a Jon Favreau féle Dzsungel könyvében sem volt gond. A 3D pedig tényleg pazar, végre eljutott odáig a Disney, hogy képes úgy használni ezt a technikát, hogy a néző maximálisan a film részének érezze magát, nem eltávolít, hanem beránt a történetbe, ami tényleg nagyon élvezetes. Minimálisan vidámpark jellegű, sokszor pedig tényleg meglepő és váratlan, nagyon érdemes így megnézni a filmet.

Összességében tehát tényleg egy hibátlan, forradalmi produkcióval van dolgunk, amit kötelezően látni kell mindenkinek!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

A Disney tökéletes remake-et alkotott (A szépség és a szörnyeteg - kritika)
Tényleg egy hibátlan, forradalmi produkcióval van dolgunk, amit kötelezően látni kell mindenkinek
9Szerintünk
Olvasói értékelés: (2 Szavazások)
7.9