Warning: A non-numeric value encountered in /home/rhsmhi/wwwroot/rated.hu/wp-content/themes/valenti/library/core.php on line 1444

Warning: A non-numeric value encountered in /home/rhsmhi/wwwroot/rated.hu/wp-content/themes/valenti/library/core.php on line 1444

[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

A számolás joga igazi hollywoodi blockbuster, ráadásul az intelligensebb fajtából. A profin kidolgozott történet vicces, szívmelengető és elképesztően inspiráló. Legnagyobb erénye mégis az, hogy olyan fontos kérdéskört feszeget, ami jelenleg – Trump megválasztása után – nem is lehetne aktuálisabb.

A film az ötvenes évek végén játszódik és három barátnő történetét dolgozza fel. A lányok a NASA alkalmazásában állnak és igazi zsenik a saját szakterületükön. Olyan pengék matekból, hogy simán lenyomják még az IBM új számítógépét is. Munkájukra elengedhetetlen szükség van az oroszokkal folytatott űrversenyben, ami Gagarin sikeres küldetése után egyre kiélezettebb. Mindenáron fel kell juttatni John Glennt az űrbe, na meg persze haza is kell hozni onnan. A három barátnőnek tehát minden adottsága megvan hozzá, hogy a ranglétra tetejére jusson. Ezzel csupán egy probléma van, mindhárman afro-amerikaiak. Na meg persze NŐK, de a szegregációval terhelt, kőkemény hétköznapokon, amikor több mérföldet kell megtenniük gyalog, hogy egy számukra is használható mosdóhoz jussanak, ez a „legkisebb” gondjuk.

A forgatókönyvre nem lehet panasz. Összetettsége ellenére végig egyensúlyban marad, és élvezetesen vezeti el a megkezdett szálakat a film végéig. Ezekből pedig van jó néhány. Kezdve a három barátnő személyes és munkahelyi történetével, minidrámájával, a faji megkülönböztetés legkülönfélébb árnyalatainak bemutatásával és mellesleg még ott van az űrutazás maga, aminek megjelenítése természetesen nagyon izgalmasan sikerült, annak ellenére, hogy nyilván tisztában vagyunk John Glenn eredményeivel. Persze a nagy hazafias hatáskeltésben az amerikaiak mindig is verhetetlenek voltak, elég pár szépen lengedező csillagos-sávos lobogó és készen is volnánk. Elcsépelt, de működik.

Ha már itt tartunk, azért a film nem nélkülözi a hatásvadász, kissé manipulatív elemeket sem. Ez a fajta giccs azonban elengedhetetlen része az ilyen fajta filmeknek és abszolút megbocsátható. Kívánja is az ember lelke, hogy néha lássunk valami igazán felemelőt (oké, jó értelemben nyálasat) olykor-olykor. A kifogástalan színészi játék amúgy sem hagyja, hogy melodrámába forduljon a történet. Taraji P. Henson, Octavia Spencer és Janelle Monáé egyértelműen brillíroznak és Kevin Costnert is felüdülés látni egy igazán neki való szerepben. Jim Parsons is remekül megállja a helyét. Bár szerepe szerint csak egyszerű untermann és körülbelül ugyanazt a karaktert hozza, mint az Agymenőkben, mégis emlékezetes.

A fent említett apró hibák azonban teljes mértékben elhanyagolhatók a film jelentőségét tekintve. Mert ez tényleg egy fontos film, ami amellett, hogy nagyon szórakoztató, rettentően félelmetes is. Félelmetes, mert a benne kitárgyalt problémák még most is az (állítólagosan civilizált, demokratikus és főleg egyenjogú) életünk részét képezik. Piszkosul riasztó azt látni, hogy semmit, tényleg SEMMIT nem változott az emberek hozzáállása ezekhez a témákhoz. Az idegengyűlölet, a szegregáció, a nők egyenjogúságának folyamatos megkérdőjelezése most is uralja a társadalmat. Lehet és kell is erről papolnia a magam fajta firkásznak, mert ez egyfajta kötelesség. Nekem amúgy is mániám az úgynevezett „vörös farok”, na persze nem ideológiai szempontból, mint ahogy régen volt használatos, inkább gondolatilag, mert érzelmes, sőt inkább érzelgős vagyok.

Éppen ezért volt kijózanító számomra ez a film, még akkor is, ha jó ideje nem volt ennél lelkesítőbb és szebb közönségfilm a mozikban. Mert csinálhatunk millió és millió gyönyörű filmet, amit meg is néznek majd az emberek és írhatnak a firkászok róla bármennyit, végtére is mi értelme van, ha utána a megszokott módon fojtatjuk tovább az életünket.

Persze ne legyenek illúzióink, egy príma blockbuster még nem fog fordítani a világ kerekén, de ha jól figyelünk, talán egy kicsit megakaszthatja azt. Már ez is valami. (Nesze neked vörös farok, kedves olvasó!)

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Feel-good mozi egy sötét korszakról (A számolás joga - kritika)
A profin kidolgozott történet vicces, szívmelengető és elképesztően inspiráló. Legnagyobb erénye mégis az, hogy olyan fontos kérdéskört feszeget, ami jelenleg - Trump megválasztása után - nem is lehetne aktuálisabb.
9Szerintünk
Olvasói értékelés: (0 Szavazások)
0.0