A Phoenix Music Hungary nagy örömmel jelenti be, hogy négyévnyi várakozást követően ismét egy klubkoncert formájában lesz megtekinthető Budapesten napjaink egyik legnépszerűbb és legismertebb metalcore-bandája, az ausztrál Parkway Drive. Így akik tavaly a Hegyalján szerették meg Winston McCallékat, esetleg a mára legendássá vált 2008-as Never Say Die! óta várják a kordontól mentes önfeledt koncertélményt, méltán készülhetnek az év második felének legnagyobb volumenű eseményére…

A Byron Bay-i formáció az előző évtized elején alapozta meg az ausztrál metalcore világhírűvé válását, hiszen az azóta nem kevésbé elismert – és júliusban a Dürer Kertbe látogató – I Killed The Prom Queennel adtak ki egy megosztott kiadványt. A zenekar azonban már ekkor is igyekezett megtalálni saját hangját, és a metalcore második hullámában a göteborgi ihletésű csontdallamok honosítása mellett az ezredforduló disszonáns témáit és dalszerkezeteit gondolták újra. Ennek első mérföldköve a bemutatkozó EP kiadása után a Killswitch Engage gitáros Adam D. vezénylete mellett rögzített Killing With A Smile lett, amit a srácok kétszer is bemutattak Budapesten: egyszer a Darkest Hour, egyszer a Shai Hulud vendégeként. Az igazi áttörést azonban a második nagylemez, a Horizons hozta meg, amely az addigra elmetalosodó színtéren újította meg bivalyerős dalaival és kíméletlen breakdownjaival az új utakra tévedő műfajt. Ugyan már az album kiadását is megelőzték a világkörüli turnék, a Horizons ebben is új lendületet hozott, hiszen az olyan dalok, mint a Carrion vagy az Idols and Anchors, kérdés nélkül állították maguk mellé azokat is, akik korábban nem voltak érdekeltek a metalcore-ban. Ezért is történt, hogy a banda harmadik nagylemezét, a Deep Blue-t már egy egész világ várta, és a zenekar harmadik alkalommal is képes volt a maradéktalan megújulásra, hiszen az egyes dalok egy komorabb, előremutatóbb irányt sejtettek. Ennek betetőzését a most készülő új nagylemez dalai teljesíthetik majd ki, így a Dürer Kertben ismét ereje teljében láthatjuk napjaink egyik legszenvedélyesebb zenekarát, akik három másik nemzetközileg elismert bandával térnek vissza hozzánk, az ő kilétüket azonban július 2-ig homály fedi. Azonban a legelfogultabb és leggyorsabb rajongók számára a Revolution Store-ban (1065, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 49.) kedvezményes jegyvásárlást biztosítunk június 11. és 24. között, ahol 5500 forintért lehet hozzájutni korlátozott (mindössze száz darab) számban az egyes belépőkhöz. A tényleges elővétel június 25-én veszi kezdetét 6000 forintos jegyárral, míg a koncert napján megváltott jegyhez 6500 forintért lehet majd hozzájutni.

2012. november 29. Budapest @ Dürer Kert 19.00

PARKWAY DRIVE (AUS)

+ 3 NEMZETKÖZI VENDÉGZENEKAR (hivatalos bejelentés: 2012. július 2-án)

Jegyárak: Kedvezményes elővétel: 5.500 Ft – limitált példányszámban, 2012. június 11. és 24. között, csak és kiárólag a Revolution Store-ban (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 49.)

Elővétel: 6.000 Ft (2012. június 25-től)

Helyszínen: 6.500 Ft

Jegyelővételi helyek: Dürer Kert, Revolution Store, Westend Speed, CD Pince, Underground Store – valamint a TEX/Eventim rendszerében.

Jegylink: HAMAROSAN!