H.G. Wells több mint 120 éves regénye, A Láthatatlan ember ezúttal Jason Blum horror műhelyében éledt újjá, amihez Leigh Whan csatlakozott forgatókönyvíróként és rendezőként. Whan a Fűrésszel robban a köztudatba, melynek akkor egyik főszerepét is ő alakította, később pedig a Upgrade – Javított verzió és az Insidious: A gonosz lélek filmeket rendezte.

A klasszikus szörnymese ezúttal meglehetősen új szemszögből tálalja a zseniális feltaláló, Adrian Griffin kálváriáját. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss (Mi, A szolgálólány meséje) alakította Cecilia Kass egy erőszakos kapcsolat csapdájában vergődik Adriannel, akinél a zsenialitás érzéketlenséggel és kegyetlenséggel párosul. A nő úgy dönt – rögtön a történet elején – hogy megszökik és elrejtőzik elnyomója elől. Két héttel később úgy tűnik Cecilia végleg megnyugodhat, hiszen a tudós öngyilkosságot követ el. A szabadságát frissen visszakapó nő ráadásul örököl is 5 millió dollárt néhai párjától, mely folyósításának vannak bizonyos feltételei. Például hogy Cecilia nem követhet el semmilyen bűncselekményt a következő nagyjából öt évben. Ám nem sokáig tart az idill, Cecilia mellett hamarosan feltűnik a láthatalan ember, aki nem csak a nőre jelent komoly veszélyt, de mindenkire, aki fontos számára. Adrian mégsem halt meg?

Talán nem spoiler, hogy Cecilia nem képzelődik, valaki tényleg az őrületbe akarja kergetni őt. Szerencsére a film tartogat épp elég meglepetést, ha esetleg úgy éreznénk, hogy rájöttünk mi történik a vásznon. Whan remekül adagolja a feszültséget, de nem traktál unalomig ismert horror elemekkel. A képi beállítások, valamint a félelmetes zenei aláfestés is nagyon dob az összképen, ugyanakkor a logika olykor-olykor megbicsaklik. A befejezést olyannyira csavarosra veszi, hogy közben elfelejt megmagyarázni néhány kézzel fekvőnek tűnő kérdést.
Az összképet viszont egy kicsit sem rontja a fentiekkel kapcsolatos hiányérzetünk. A láthatalan ember egy nagyon feszült film, igazi thriller, ami nagy sikernek örvendhet a mozinézők körében.
Ráadásul A szolgálólány meséje miatt (is) aktuális kedvencnek számító Elisabeth Moss most azzal is megkedvelteti magát, aki esetleg eddig nem nagyon lett volna oda érte. Moss játszott már pár filmben, ahol erőszak áldozatává váló nőt alakított – volt érzelmi, fizikai és szexuális erőszak is a palettán, és mindegyikben eléggé elmerült. Ezeket a tapasztalatait most mind bele tudta vinni a szerepébe. Mindezek mellett pedig egy elgondolkodtató borzongásra invitálja a gyanútlan nézőt.