A Kasabian az elmúlt években lelkesen járta a nagy európai fesztiválokat, szinte minden fontos eseményen fellépett, és bemutatta aktuális lemeze anyagát. Az együttesnek egy időre elege is lett ez ilyen fajta koncertekből, ezért úgy döntött, jövőre kihagyja a fesztiváljárást, és csak önálló fellépéseken áll színpadra. A zenekar tagjai – amellett, hogy maguk sem igazán szeretik az fesztiválokat – attól tartanak, előbb-utóbb megunják őket, ha minden évben az összes nagyobb rendezvényen fellépnek.Az a probléma a zenei fesztiválokkal, hogy minden évben ugyanazok az együttesek lépnek fel. Ugyanazok a húzónevek, statikus az egész. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy 2009-ben nem fogadunk el meghívást, és csak 2010-ben térünk vissza. Legalább a közönség sem intézne el egy kézlegyintéssel, hogy ‘Á, már megint ezek…’, hanem különleges fellépőként várnának majd bennünket” – mondta Serge Pizzorno gitáros a BBC-nek.
A Kasabian jövő év elején jelentkezik új albumával, majd hosszú turnéra indul, néhány hétig az Oasis koncertkörútjának vendégeként lép fel angliai városokban.