A legtöbb skandináv krimi, legyen szó akár sorozatról, vagy filmről, nem jut el a magyar közönségig. Még az olyan bombasikerek sem, mint például A Híd, mely az első két évad után lekerült a hazai képernyőkről. De szerencsére azért akad kivétel, hiszen a Q-ügyosztály eddigi összes felvonását láthattuk az itthoni mozikban és a legújabb epizóddal sincs ez másképp. Miért is lenne, mikor a széria eddigi legjobb darabjáról van szó.

A 64-es betegnapló Jussi Adler-Olsen világhírű bestsellerének adaptációja. A Nyomtalanul, a Fácángyilkosok és a Palackposta után a dán író Q-ügyosztály szériájának negyedik moziadaptációja, amelynek forgatókönyvírója ezúttal is Nikolaj Arcel volt. A főszerepekben természetesen Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares, Dánia jelenleg két legnépszerűbb színésze látható, kettejük párosa pedig most is pont annyira szórakoztató, mint a fent említett korábbi epizódokban.

A film minden idők legnagyobb bevételét elért dán mozibemutatója lett hazájában és szerencsénkre az alkotás fel is nő ehhez a kiemelkedő adathoz. A 64-es betegnapló története szerint munkások egy lakás falának bontása során szörnyű felfedezést tesznek: egy titkos szobában három mumifikálódott holttestre találnak. Az ügyet Carl Mørck és Assad kapják, akik hamarosan rájönnek, hogy a szálak egészen Sprogø szigetére vezetnek. Az ottani hírhedt lányotthonban egykor túl liberálisnak gondolt nőket (akik túl fiatalon estek teherbe, esetleg a saját nemükhöz vonzódtak, vagy csak szimplán nem azt gondolták a világról, amit illett) tartottak, akár erőszakkal. A rég bezárt intézményben történt rémségek azonban nemcsak a három holttesttel vannak összefüggésben, a nyomozás további sötét titkokra is fényt derít. Mørck és Assad az eddigi legnagyobb kihívásukkal néznek szembe, amikor az ügy végére próbálnak járni, de kettejük kapcsolata is meglehetősen nehéz időszakon megy át.

A 64-es betegnapló nem igazán hoz semmi újat a skandináv krimi műfajba, de amit mutat, azt remekül teszi elejétől a végéig. Ha úgy ül be rá a néző, hogy a könyvet nem olvasta, biztosan félre tudja majd a történet vezetni, hogy aztán néhány igazán jó csavarral döbbentsen le végül. És pontosan ezt várjuk az ilyen produkcióktól, hogy működjön a misztikum és ne legyen az egész sztori már az elejétől egy nyitott könyv. Mondjuk az is biztos, hogy jelen esetben érezhetünk majd némi áthallást a Tetovált lányból, akár még a francia Bíbor folyókból is, de Adler-Olsen ezektől függetlenül is egy jól átgondolt sztorival állt elő, melyet Nikolaj Arcel és a rendező, Christoffer Boe baromi izgalmasan, dermesztően, nem utolsó sorban nagyon hangulatosan, gyönyörűen fényképezve ültetettek át a nagyvászonra.

Mivel a dán mellett a nemzetközi siker is borítékolható, nem lenne nagy meglepetés, ha Jussi Adler-Olsen további Q-ügyosztályos eseteinek megfilmesítésére sem kéne túl hosszú ideig várnunk. Sajnos felröppentek olyan hírek is, miszerint a főszereplők a folytatásra már nem térnének vissza, de nélkülük elég nehéz lenne elképzelni azt a dohos alagsori pincét, ahol még egy rakat lezáratlan akta vár a megfejtésre.

A 64-es betegnapló (kritika)
A 64-es betegnapló nem igazán hoz semmi újat a skandináv krimi műfajba, de amit mutat, azt remekül teszi elejétől a végéig.
85%Szerintünk
Olvasói értékelés: (6 Szavazások)
81%