Egy sima, egy fordított. Eddig így állunk a Sziget fesztivállal, ugyanis az erős szerdai nap után a csütörtöki kissé visszafogottabbra sikerült, majd egy emlékezetes pénteket követően megint csak zuhant egy keveset a hangulat. A legrosszabb érzés talán az volt, mikor végre be kellett látnunk, hogy az Iron Maiden messze van a csúcstól, mint dobostorta az ütőtől…
A Nagyszínpadon a The Cribs volt a szombati nap egyik sztárja, de szerintem ez az indie zene egy kicsit messze van a jelenkor legjobbjaitól. Persze ízlések és pofonok, na meg Johnny Marr sem mai gyerek már a szakmában, de sajnos nem igazán váltott ki nagy érdeklődést az általuk kitöltött egy óra programja.
Utánuk viszont a Tankcsapda jött, akik néhány év kihagyás után kerültek fel újra a Nagyszínpadra (a fesztivál hivatalos öt napja alatt). Évekkel ezelőtt mindig nagyon jó hangulatot varázsoltak, de most valószínűleg csak az mentette meg őket, hogy hála az Iron Maidennek rengeteg öreg rocker is kilátogatott a Szigetre. Lukács Laci szemmel láthatóan nem nagyon akart rögtönözni, mert nagyon úgy tűnt, hogy az összes átvezető szöveget jól betanulta. Ennek ellenére a tömeg kellőképpen megmozdult a kisebb-nagyobb slágerekre. Én magam talán a koncert feléig bírtam ezt hallgatni, aztán inkább beiktattam egy kis hidratálást az italpultnál.
A nap legnagyobb sztárja az Iron Maiden volt. Két évvel ezelőtt, az akkori Sziget nulladik napján egy közel három órás monstre, emlékezetes koncertet kaptunk Bruce Dickinson zenekarától. Most valamivel kevesebb idő állt rendelkezésükre, ráadásul az új lemez dalaira is számítani lehetett. Nekem például eszembe sem jut meghallgatni a nemrég kijött The Final Frontier lemezt, mely egyébként már tizenötödik a sorban. Persze nem azért mert hidegen hagyna a zenéjük, sokkal inkább azon szempontok alapján, hogy az előző két lemez is csak rontotta a megítélésüket, így nem tervezem tovább süllyeszteni a kapcsolatot. Tegnap este sorban jöttek a nagy slágerek, csak valahogy már nem okoznak akkora extázist, mint korábban. A díszletek közötti bohóckodás is inkább csak kínos volt, mint látványos. Sajnos az Iron Maiden nem egy Rolling Stones, mármint teherbírás szempontjából, így nem hiszem, hogy nekik is addig kéne húzni karrierjüket, amíg össze nem esnek egy koncert közben. A csúcson már régen túl vannak, kár, hogy nem látják be. Úgyhogy ezek alapján én őszintén remélem, hogy a Szigeten ez volt az utolsó látogatásuk.
Az Iron Maiden csak leültette a hangulatot és nem fokozta, de kétlem, hogy az utolsó, vasárnapi napon a Billy Talent/Kasabian/Muse trió ne alkotna valami olyat, amitől örökké emlékezetes marad a 2010-es Sziget. Ma este kiderül így lesz e…
(fotó: sziget.hu)
