Három darab 3 Doors Down – Time Of My Life nagylemezt sorsolunk azon olvasóink közt, akik Facebook üzenőfalunkra megírják mi a neve annak az alapítványnak, melyet a 3 Doors Down tagjai hívtak életre 2003-ban a nehéz sorsú gyermekek megsegítésének céljából (sorsolás holnap délben). A zenekar legutóbbi lemeze, a ‘Time Of My Life’ idén júniusban jelent meg.

A lemezről készült villámkritikánkat alább olvashatjátok:

A 3 Doors Down egy olyan csapat, mely időről időre magas színvonalú, megjegyezhető és széles közönség számára értékelhető rockzenékkel tölti meg albumait. A tengerentúlon igazi kultusszal rendelkező zenekar 3 évvel legutóbbi, “3 Doors Down” című anyaga után – melyen olyan slágerek találhatók, mint a “Train” vagy az “It’s Not My Time” – hozta ki a “Time Of My Life”-ot, ami #3 helyen nyitott a Billboard albumlistáján (#1 a Billboard Rock albumlistáján). A lemezen az előbbi anyagokhoz képest valamelyest erőteljesebbek az akusztikus vonások, azonban ez egyáltalán nem befolyásolja a teljes anyag lendületét, mely talán az “On The Run” című dalban éri el tetőfokát. Szövegeik továbbra is közismert témákat dolgoznak fel, minek köszönhetően még jobban magunkénak érezhetjük az olyan dalokat, mint az “Everytime You Go” vagy az első kislemez, a “When You Were Young“. A korong vége felé haladva még ráerősítenek a srácok, a “She is Love”, a “My Way” és a befejező “Believer” után egészen biztos, hogy újra és újra meg fogjuk hallgatni a lemezt.