Sam Mendes 10 Oscar-díjra jelölt háborús eposza egy egészen különleges mozi élményt nyújt. A látványában és megvalósításában is fantasztikus 1917 elég súlyos bepillantást ad egy háború mocskába. A ‘vágás nélküli’ film – mely persze csak ezt a hatást kelti – páratlan atmoszférájával szegez a mozi székbe, de minden szempontból kivételesen jó alkotás.

Két brit katona, Blake (Dean-Charles Chapman) és Schofield (George McKay) fontos feladatot kapnak feletteseiktől: el kell juttatniuk egy üzenetet egy másik szakaszhoz, akik épp a vesztükbe rohannak. Ha elbukják a küldetésük, akkor 1600 katona masírozik a biztos halálba, a németek által állított csapdáról senki sem tud a devonshire-ieknél, ahová a két fiatal őrvezető tart. Ráadásul Blake bátyja szintén abban az osztagban szolgál, ezért számára különösen fontos, hogy időben elérjék a célt. A kvázi öngyilkos misszión nem túl hosszú, de annál veszélyesebb utat kell megtenniük.
A történeteket Sam Mendes a saját nagyapjától gyűjtötte be, de a film sztorija inkább csak meríthetett ezekből. Mendes és alkotótársa, Krysty Wilson-Cairns viszont olyan feszült két órás forgatókönyvet írtak az 1917-nek, hogy azt még emlegetjük egy jó ideig. A gyaloglás, kúszás, mászás lövészárkokon, bunkereken és mezőkön át egy pillanatra sem fullad unalomba. Az ellenség szinte arctalan, de folyamatosan éreztetik velünk, hogy valahol ott vannak ők is és bármelyik pillanatban nagyon rossz vége lehet ennek az egész missziónak.

Olykor ezerrel pörög, olykor pedig nagyon lelassít a történet, de tökéletes adagolásban. Nem lesz olyan érzetünk, hogy ugyanazok a dolgok történnek hőseinkkel váltott műszakban. A legvégére pedig minden apró részlet a helyére kerül, amitől még jobban megértjük miért is történtek úgy a dolgok, ahogy.
Az 1917 legnagyobb erénye persze nem a történetben rejlik, hanem a technikai megvalósításban, nem véletlen, hogy öt Oscar-jelölést is ilyen kategóriákból gyűjtöttek be. Roger Deakins operatőri munkája egyszerűen zseniális, tényleg lélegzetelállító. Nem baj, hogy már pár perc után látjuk, hol van vágás ebben a ‘vágás nélküli’ filmben, ahogy ő bemutatja a néző számára a csatamező borzalmait, az igazán ritka mestermunka.
És akkor még nem is említettük mekkora nevek teszik tiszteletüket, ha csak 1-2 perc erejéig is: Benedict Cumberbatch, Mark Strong, Andrew Scott, Colin Firth és Richard Madden is feltűnik egy-egy jelenetre. George McKay remek választás volt egyébkén a főszerepre, de fiatal kora ellenére, a háta mögött lévő tapasztalattal tőle ez már nem is annyira meglepő. A társát alakító Dean-Charles Chapmant sem először láthatjuk szerepelni, ő volt a Trónok harca Tommenje, igaz az az óta eltelt idő kicsit megnehezítheti, hogy könnyen felismerhető legyen.
Az 1917 hosszú idő óta a legjobb háborús film, ami elérte a magyar mozikat is. Hiába nem a története miatt lesz mérföldkő, ezt a kegyetlen utazást már most rögtön újranéznénk.