Warning: A non-numeric value encountered in /home/rhsmhi/wwwroot/rated.hu/wp-content/themes/valenti/library/core.php on line 1444
[vc_row][vc_column width=”1/1″][vc_facebook type=”standard”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]
Emmanuelle Bercot igaz történeten alapuló drámája egy lelkiismeretes doktornő magányos harcát mutatja be a profithajhász gyógyszeriparral szemben.
A széles körben elterjedt Mediator nevű gyógyszer több mint harminc évig volt forgalomban. Az amfetaminszármazékot tartalmazó tablettát elsősorban cukorbetegek használták, de fogyni vágyók is előszeretettel éltek vele, mert csökkentette az éhségérzetet. 1990-től azonban egyre több szív és tüdőkárosodást hoztak vele kapcsolatba. Irene Frachon (Sidse Babett Knudsen) a franciaországi Brest kórház tüdőgyógyásza fedezte fel az egyre gyakrabban előforduló rendellenességet betegei körében és egy tanulmánnyal bizonyította is, hogy a Mediator potenciális veszélyt jelent használóira.
Ennek ellenére a gyógyszer egészen 2009 végéig forgalomban maradt a Servier gyógyszergyár lobbijának köszönhetően. A betiltásra csak akkor került sor, amikor egy újabb vizsgálat egymillió francia cukorbeteg egészségbiztosítási adatainak tanulmányozása után kétséget kizárólag bebizonyította, hogy a gyógyszert szedők esetében háromszor magasabb a lehetséges szív és érrendszeri megbetegedések aránya. Frachon doktornő a gyógyszergyár elleni harc részeként könyvet írt az esetről, a film pedig ennek alapján készült.
Bercot egészen lassan és aprólékosan bontja ki a hosszadalmas történetet. Részletesen mesél a doktornő nyomozásáról, a tanulmányok elkészültéről és a hosszú évekig tartó idegőrlő tárgyalásokról, melyeken a gyógyszergyár alkalmazottai nem csak Franchont, de segítőit és kollégáit is folyamatosan megalázták és hiteltelenné akarták tenni.
Annak ellenére, hogy a film nem kriminek készült, tartalmaz azért olyan jeleneteket is, melyek kapcsán szinte kézzel foghatóvá válik az a félelemmel teli feszültség, amit a tejhatalmú gyógyszergyár fenyegetése jelenthetett a kisember számára.
Sidse Babett Knudsen (Westworld, Inferno) nagyot alakít a szerepben, tulajdonképpen teljes egészében az általa megformált karakterre épül a történet. A lánglelkű és becsületes doktornő bátran, sokszor végletes szenvedéllyel áll ki a jó ügy mellett és minden követ megmozgat, hogy elérhesse célját és legalább olyan kíméletlen, ha az igazságról van szó, mint az őt meghurcoló gyógyszergyár.
Bercot a doktornőt és szövetségeseit egyértelműen jónak, a gyógyszergyár alkalmazottait pedig végletesen rossznak festi le, átmenet nem igazán létezik a két tábor között, csak a főszereplő alakja elég árnyalt hozzá, hogy kilépjen az általánosításból. A többi szereplőről csak általános, mondhatni lényegtelen információkat tudunk meg.
Számomra nagyon hiányzott a történetből a doktornő és a családja közti viszony részletesebb felvázolása. Franchon gyerekei és férje végtelen türelemmel viselik, hogy a gyógyszergyár elleni keresztes hadjáratban fenekestül felfordul az életük. Diszkréten szenvednek, ha szenvednek egyáltalán. Ezek az érzelmek és viszonyrendszerek pedig igencsak hiányoznak a filmből ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk a doktornő személyéről.
Figyelem! A filmben van néhány nagyon élethű, mondhatni egészen brutális orvosi jelenet. Tanúi lehetünk például egy boncolásnak és egy szívműtétnek is. Ezeknél a részeknél Bercot egyáltalán nem finomkodik, még csak véletlenül sem fordítja el a kamerát, azaz egyáltalán nem egy Vészhelyzet szintű dologról van szó, ez annál azért kicsit durvább. Tehát aki nem bírja az ilyesmit, annak ezek a képsorok tényleg megterhelőek lehetnek.
A 150 milligrammot elsősorban Sidse Babett Knudsen kiváló alakításáért érdemes megnézni, a film maga Bercot aprólékossága miatt egy kicsit vontatott, de egy ilyen kaliberű orvosi ügyről szóló alkotásnak ezt igazából nem róhatjuk fel hibául.
[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
