Villám McQueennek hivatalosan is leáldozott. A Verdák 3. egy kicsit ismerős, egy kicsit unalmas, de végül azért egy egészen bájos mesévé változik, csak az a baj, hogy addig végig kell szenvednünk az első kétharmadát. Már csak azt a költői kérdést kéne valakinek megválaszolni, hogy mi köze egy átlag gyereknek a kiöregedés témájához?

A Verdák harmadik része nagyon sokban hasonlít a legelső epizódhoz, már csak azért is, mert a játékidő jelentős része azzal telik, hogy a Pixar csak emlegeti a piros sportkocsi és Hudson doki dicső múltját. Ez egy kicsit sem szórakoztató, de legalább hallhatunk töménytelen mennyiségű idegesítően kifacsart autós szójátékot. Hogy stílszerű legyek, ettől tuti ledobja majd az agyunk az ékszíjat és/vagy kiakad a féltengelyünk, de annyi biztos, hogy ezeknél a halovány minőségű poénoknál nem számíthatunk jobbakra.

Villám McQueen, mint rendesen, most is sorra nyeri a versenyeket, de egyszer csak rá kell ébrednie, hogy már nem bírja úgy az iramot, mint régen. A feltörekvő fiatal versenyzők egyre jobban megszorítják minden kanyarban. Olyannyira, hogy a piros villám saját magát radírozza le a pályáról csökönyössége miatt. A baleset után úgy tűnik, hogy az örökös nyertes már soha nem lesz a régi, visszavonulásáról suttognak a szakmában. A segítség egy új edző képében érkezik, Ramirez a tűzről pattant sárga csodajárgány high tech megoldásokkal dolgozik, de azt még ő sem tudja, hogy a versenyzéshez még mindig szív, azaz a hűségesen zakatoló motor a legfontosabb, még akkor is, ha már rég nem lehet kihozni belőle háromszáz lóerőt.

A mostani részben tehát nagyon ismerős dolgok történnek, Villám McQueennek megint a nulláról kell felépítenie önmagát, a különbség csak annyi, hogy ezt másodszorra végignézni tényleg meglehetősen unalmas. A régi szereplőkből valahogy kifogyott a kraft, az újak meg nem elég emlékezetesek, hogy elvigyék a hátukon a sztorit.

A főszereplő karaktere egy idő után szabályosan szánalmas lesz, mert nem tudja elfogadni az öregedést, mint természetes állapotot. Villám McQueen leginkább csak egy fakó vörös rúzzsal maszatosra kimázolt, gyöngysoros öregasszonyra hasonlít, aki nem bírja elengedni elveszett szépségét, jelen esetben természetesen a gyorsaságát.

A Pixar egyértelműen a felnőttekhez szól és teljesen kihagyja az egyenletből a gyerekeket. Elképzelni sem tudom, hogy egy kis lurkó mi vonzót találhatna ebben a mesében, mert azonosulni biztosan nem tud a kiöregedés tényével, esetleg mondjuk akkor, ha állati tehetséges sportoló, de a célközönség átlag korosztályát tekintve, még így sincsenek szinkronban a dolgok. Még a visszavonult tornászok is kihúzzák valahogy 18 éves korukig.

A Pixar a kicsik számára, csak minden mese általános igazságát, a céljaink elérését szolgáló állhatatos küzdelem fontosságát tudja hangoztatni. A felnőtteknek meg elmondták már sokkal kreatívabban is, hogy ne féljenek átadni a stafétát a következő generációnak. Így nézve a Verdák 3. totálisan felesleges.

Azért a végkifejlet némileg kárpótol, az utolsó percek tényleg meghatóak és tanulságosak is. A felnőtteknek tuti könny fog szökni a szemébe és büszkén néznek majd gyermekeikre a moziból hazafelé menet.

Verdák 3 (kritika)
A Verdák 3. egy kicsit ismerős, egy kicsit unalmas, de végül azért egy egészen bájos mesévé változik, csak az a baj, hogy addig végig kell szenvednünk az első kétharmadát.
5.5Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
5.2