A 2013-as Holy Fire után idén folytatta a lemezek kiadását a Foals, és az énekes Yannis Philippakis szerint most egy féktelen, mégis őszinte albumot írtak, amit végre mind meghallgathatunk.

Tavaly a VOLT Fesztiválon zúzott az angol banda, idén pedig a SZIGET Nagyszínpadán adtak fantasztikus koncertet. Az eseményt egy áramkimaradás is fűszerezte, ám a zenekar persze nem esett kétségbe, és néhány perccel később ugyanúgy folytatták az egyik legújabb daluk, a Mountain At My Gates refrénjétől, mintha mi sem történt volna. Itt már belehallgathattunk az új dalokba is, melyek mától mind elérhetőek.

A What Went Down annyira erősre sikerült, hogy biztosak lehetünk benne, a zenekar jó időre bebetonozza magát a rock élvonalába. 2013-as áttörésük után most James Ford producerrel dolgoztak (akinek elég tisztességes a referencia listája: Arctic Monkeys, Florence & The Machine, Jessie Ware és Mumford & Sons), és Dél-Franciaország egyik kis falujában vették fel a zenét. Véletlenül épp abban, ahová füle önkezűleg történt eltávolítása után Van Gogh is visszavonult kicsit pihenni.

A kvintett intenzív, néhol szívszaggatóan szélsőséges albumot csinált – egyszerre súrolja az őrület határait, miközben olyan gyönyörű pop dalokat is hoz, amik eddig teljesen kimaradtak a Foals repertoárjából. Fajsúlyosabb témákból sincs hiány: a szövegek egyaránt érintik a kulturális identitás, a generációs szorongás, cinizmus, pesszimizmus, élet és halál, magány, emberség, sebezhetőség, intimitás, szenvedély és a szerelmi bánat köreit is. A híresen provokatív Philippakis ezúttal is destruktívan, ravaszul és borotvaélesen fogalmazott a dalokban. Érdemes legalább háromszor meghallgatni rögtön egymás után, aztán már úgyis gurul tovább magától a nyár egyik legjobb rocklemeze.