Minden kétséget kizáróan az 1945 Török Ferenc eddigi legjobb alkotása. Precízen kidolgozott pszichológiai tanulmány, történelmi számvetés a hatalom és a mindent felőrlő megalkuvás túlzottan is ismerős arcéleiről. 

A történet fő szála igazán egyszerű. 1945 nyarának végén két zsidó férfi jelenik meg egy békésnek tűnő alföldi falu vonatállomásán. A fekete ruhás alakok szótlanul, titokzatosan menetelnek át a falun az általuk hozott ládákkal, amiben állítólag illatszert hoztak. Érkezésük nyomán pedig pillanatokon belül felbolydul az egész falu, mert szinte mindenkinek van rejtegetni való bűne, amit a deportált zsidók ellen követett el. A falu mindenható jegyzője (Rudolf Péter) próbálja kézben tartani az elszabaduló indulatokat, de ő sem bujkálhat tovább az igazság elől. A kollektív lelkiismeret kegyetlen tisztítótűzként zabálja fel a szégyenteljes titkokat.

Török közösen írta a forgatókönyvet Szántó T. Gáborral, az író azonos című elbeszélése alapján és kiváló munkát végeztek. Az egyenes vonalú cselekményt kiváló arányérzékkel, megfontoltan bontják ki, szélesítve egyéni sorsokkal és tragédiákkal.

Ezzel pedig végig képesek fenntartani a feszültséget, ami még a film tetőpontja után, a levezetésben is bőven kitart. Ez a tetőpont, nevezetesen az a jelenet, amikor kiderül, hogy mi is van ténylegesen a ládákban hidegrázósan katartikus és megrendítő. Szinte fuldoklásra kényszerít az emberi gonoszságnak ez a felfoghatatlan megtestesülése.

A film egyik legnagyobb erőssége a szereplők kiváló jellemrajza, amit Török pár vonással is hihetően, valóságosan rajzol meg.  Egyeseknek szinte még a nevét sem tudjuk meg, háttértörténetet sem kapnak igazán, figurájuk mégis igen erőteljes erkölcsi dilemmát vet fel, amelyekben az a legérdekesebb, hogy a néző maga sem tudja hirtelen eldönteni, hogy hogyan döntene egy hasonló, háborús szituációban. Képzelhetjük azt romantikusan a mellünket döngetve, hogy mindent a legnemesebb elveink szerint tennénk, de mi történik akkor, ha mondjuk ténylegesen is pisztolyt szorítanak a fejünkhöz. A megalkuvás és a folyamatos félelem is megszokható. Változik-e azzal bármi, ha mindent elemészt az a bizonyos tisztítótűz? Megváltoztatható-e az ember alaptermészete?

Az 1945 egyértelműen Rudolf Péter jutalomjátéka, akiről hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen kiváló drámai színész (Pl. A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire, Cha-cha-cha) és egyszerűen csak Laliként emlegetjük.

Method acting, vagy sem Rudolf itt nem egyszerűen rutinból játszik, hanem tényleg feltárja előttünk személyiségének legsötétebb oldalát, a féltékenység, a bosszúvágy és a kapzsiság különböző árnyalatait, a hatalomvágy személyiségromboló hatását. Lehet ő Rákosi, vagy bárki más a magyar történelemből, a hatalmat birtoklók arc nem igazán változik. Rudolf Péter ezt a kiábrándító állandóságot testesíti meg. Kifinomult játéka nélkül nem lenne ugyanaz Török alkotása, de nem szabd megfeledkeznünk Nagy-Kálózy Eszterről, Szeirtes Ágiról és Szarvas Józsefről sem, akik mind hozzájárulnak a tökéletes végeredményhez, amit Ragályi Elemér letisztult képei és Szemző Tibor káprázatos zörej zenéje tesz még inkább feledhetetlenné.

Szégyenteljes titkok (1945 - kritika)
Precízen kidolgozott pszichológiai tanulmány, történelmi számvetés a hatalom és a mindent felőrlő megalkuvás túlzottan is ismerős arcéleiről.
9Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)
9.6