A Shinedown 2015-ös Threat to Survival lemeze rendesen megosztotta a csapat rajongóit és a kritikusokat egyaránt, de tény, hogy az az album sem szűkölködik erős dalokban. A folytatásra szerencsére nem kellett eszméletlenül sokat várni, az Attention Attention-t már májusi megjelenése óta hallgathatjuk rongyosra. A csapat azóta turnéjával útbaejtette végre hazánkat is, szóval azt is tudhatjuk már, hogy a friss dalok hogyan szólnak élőben… nem titok: fenomenálisan!

A Brent Smith vezette zenekar ez alkalommal mintha egy kicsit visszatért volna korábbi irányvonalához és némileg súlyosabb, de ugyanakkor továbbra is ultradallamos, néhol (ismét) rádióbarát hangot üt meg. Az Attention Attention tele van pakolva szenvedéllyel, legyen szó akár karcosabb tételről, mint a klippesített Devil, vagy az olyan lassú himnuszról, mint a special, melyek mellett megfér az egészen modern attitűdöt képviselő Kill Your Conscience, és a konkrétan popslágerbe hajló Get Up is. Túlzott elkényelmesedéstől azonban nem kell tartanunk, hiszen a lemez nagyrészét így is az ütős rock slágerek teszik ki, melyek eddig is fémjelezték a zenekart.

Az albumról érdemes tudni, hogy egy konceptlemez, mely valaki ismeretlen útját meséli el 14 dalon keresztül a kétségbeesés mélyéről egészen addig, míg teljesen új ember nem válik belőle a korong végére. A frontember elmondása szerint az Attention Attention kulcsfigurájának bele kell ásnia magát az elméje mocskába, hogy tovább tudjon lépni önmagán. Nem minden halad a tervek szerint, de a cél egyértelmű. Hogy Brent Smithék még jobban nyomatékosítsák az előrehaladást, maguk a számcímek is fokozatosan lépdelnek a komortól a felemelőig, a dalszövegekről nem is beszélve.

A júniusi Barba Negrás fellépésük óta egyébként a csodálatunk irányukba még komolyabb, hiszen legyen szó az Attention Attention dalairól, vagy  korábbi, jól ismert Shinedown-tételekről, szinte album minőségben szólalt meg az összes. A csapat óriási hangulatot varázsolt a Duna-partra és ha nem is volt eszeveszett tömeg (a Budapest Parkban is épp akkor este volt egy nagy rock/metal buli) , aki eljött valószínűleg nagyon elégedetten távozott.

Az Attention Attention egy új kapukat megnyitó album lehet végre a csapat történetében, bár ha azt vesszük az ehhez szükséges dalok a korábbi kiadványaikon is megvoltak már, akkor lehet ez is csak egy rajongói ábránd marad. Bár amíg ilyen kifogástalan minőségű lemezt és hasonlóan varázslatos koncertet kapunk tőlük, mint a júniusi, addig így is, úgy is tökéletes helyen vannak.

Shinedown - Attention Attention (kritika)
4.5Szerintünk
Olvasói értékelés: (3 Szavazások)