Érdemes olyan témákról is beszélgetni, amiről azt hiszi az ember, hogy már mindent tud. Ridley Scott nemrég az Alien: Covenant (Alien: Covenant, hazai bemutató: május 18.) miatt beszélgetett egy újságíróval, de az eredeti, az immár legendássá vált sci-fi/horror első részével kapcsolatban mesélt el néhány érdekességet. Például azt, hogy az eredeti forgatókönyv megrendezésére a Fox stúdiónak számtalan jelöltje volt, és ő maga az ötödik helyen állt a sorban: még Robert Altman is megelőzte: érdekes lenne elképzelni, milyen lenne a film, ha ő rendezi. Az is kiderült, hogy az eredeti könyv szerint csupa férfi játszotta volna a borzasztó bajba kerülő űrhajó legénységét, csupán néhány héttel a forgatás előtt dőlt el, hogy ketten nők lesznek. És már csak két hét volt hátra a munka kezdetéig, amikor Warren Beatty a rendező figyelmébe ajánlott egy ismeretlen színházi színésznőt: Sigourney Weaver-t, aki akkoriban afro-frizurát viselt, és azzal együtt majd 2 méter magas volt…

De a lényeg azóta sem változott – állítja a rendező:

– Ha vígjátékot csinálnék, meg akarnék nevettetni mindenkit, és azon mérnénk a film eredményét, hogy milyen vidám lesz tőle a néző. Most viszont halálra kell rémisztenem az összes Alien-rajongót. Sok minden van a Covenant-ban, de ez a lényeg: ijesztő, félelmetes, hátborzongató filmet készítettünk…

IC Press