A Phoenix Music Hungary közleménye:

Lassan már nem telik el év – és töretlen népszerűségüket elnézve miért is telne –, hogy ne adna koncertet egyik kedvenc városában az ausztrál Parkway Drive. 2017. április 18-án újfent Budapesten, ezúttal a szabad ég alatt lépnek fel Winston McCallék, mégpedig a megújult Barba Negra Trackben, ráadásul a koncert az alapos csinosításon áteső, népszerű szabadtéri helyszín 2017-es szezonjának megnyitója is lesz egyben.

Gyakorlatilag nem maradt szó, amit ne mondtunk volna el a Parkway Drive-ról, jó ismerőseink régóta, hiszen 2017-ben lesz 11 éve, hogy visszajárnak fővárosunkba, ráadásul különös pikantériája lesz az estének, hogy az a Washington DC-beli punk/metal Darkest Hour lesz vendégük, akik előtt szinte ismeretlen zenekarként legelső alkalommal felléptek nálunk, még a megboldogult Kultiplexben 2006. nyarán. Az ausztrál metalcore óriások javában turnéztatják tavalyi, Ire című lemezüket és ennek, az Unbreakable Tour 2017 nevet kapott körútnak keretében térnek vissza hozzánk.

A Darkest Hour nemrég fejezte be kilencedik nagylemezének felvételeit a Converge-gitáros Kurt Ballou God City stúdiójában, a közösségi finanszírozású album pedig egy új kezdet a Budapestre szintén hazajáró ötös életében, hiszen megannyi kiadós viszontagság után úgy gondolták, teljesen a saját, és rajongóik kezébe adják sorsukat a jelenleg még cím nélküli nagylemezzel.

A koncerten egy harmadik külföldi fellépő is lesz, akiket hamarosan, jelenleg is futó turnéjuk után jelentünk be.

Ahogy említettük bevezetőnkben, a koncerthelyszín is megújul, át is adjuk nekik a szót:

A Barba Negra Track, a teljes ráncfelvarrást követően, ezen az estén találkozik először szeretett közönségével. Megújult külsővel, több, hangulatosabb fedett résszel, fesztiválos kialakítással, mobil pultokkal várjuk a Duna partjára érkezőket. A színesebb külső és belső lehetőséget ad mindenkinek, hogy egy urban-fesztiválra lépjen be kapuinkon, amiért nem kell messzire utazni, csupán az 1-es villamos megállójától néhány lépésre elérheti azt. 

2016-ban a Barba Negra elnyerte az “Év Helyszíne” díjat, amelynek 2017-ben is szeretnénk megfelelni!”

A Phoenix Music Hungary bemutatja:

  1. április 18. Budapest @ Barba Negra Track, 18:00

UNBREAKABLE TOUR 2017

PARKWAY DRIVE (AUS)

Special guest: DARKEST HOUR (USA)

Belépő: 7.500 Ft (early bird, 200 db) / 8.500 Ft (elővételes, 1.000 db) / 9.500 Ft

Jegyelővétel: Tixa, Barba Negra Track honlap (early bird csak ezen a két helyen kapható, 100-100 db), Ticketportal, CD Pince, Impericon.com, valamint a Barba Negra Music Club pénztára

Jegyelővétel: 2017. október 31., 11:00 (online) / 2017. november 2., 14:00 (CD Pince és Barba Negra Music Club pénztár)

Jegyek itt!

phnx2017apr18flyr