Pappa pia, avagy már a címmel lőjjük le, hogy tuti van egy alkoholista a szereplők között. És igazából ez még távolról sem a probléma része.

Csupó Gábor új filmje nem esik a megosztó kategóriába, hiszen eddig nehéz volt olyan embert találni, akinek igazán tetszene. Csupó (Simpson család, Híd Terabithia földjére) nyolc év után először most rendezett nagy játékfilmet, mely tele van csupa jó ötlettel és színésszel, de nem sikerül kihoznijuk túl sok jó dolgot a történetből. És akkor még nagyon finoman fogalmaz a néző, hiszen itt konkrétan káosz uralkodik.

Adott egy alkesz nagypapi (Nagy Feró – kiválóan alakítja önmagát), akit fia bedug egy zenés öregek otthonába, mert fékezhetetlen az “öreg” (majdnem egyidős a nagypapa és az apa… ezt még mindig nem értjük) és a hős unoka hazatér nyugatról, hogy segítsen a lezüllött papinak.

Eladósodott az öreg és a bank el akarja venni a csónakházát, de Tomi (Szabó Kimmel Tamás) megpróbálja a lehetetlent: egy hónap alatt annyi pénzt összeszedni, hogy megmaradjon a papi ősrégi tákolmánya. Ehhez hogyhogy nem romkocsmává kell alakítani az építményt. A szomszédban menő diszkó van, ami Wizyé (Stohl András) és ő nem nézi jó szemmel ezt, mert szüksége van az egész területre és a csónakház történetesen azon a helyen van. A Wizy név egyébként kísértetiesen hasonlít valakire a valóságból, akit nem is nagyon akarunk megnevezni. A Tudjukki. Tomi régi szerelme Mara (Ostorházi Bernadett) egész véletlen Wizy jobb keze, tehát adott a klisés szerelmi szál is és minden amit csak el lehet képzelni ennek folyományaként.

Személy szerint imádtam, hogy musical és azt, hogy ismertem a számokat, valamint egy-két szereplő is tök jól alakított, de a szekunder szégyen érzete többször járta át a testem, mint az egy filmnél indokolt lenne. Sokat nevettem, de nem a poénokon, mert abból elég kevés van a filmben. Ami extrán “vicces”, hogy Andy Vajna exe (Dobó Kata) és jelenlegi párja (Vajna Tímea) egy filmben játszanak a történelem során először. És remélhetőleg utoljára, mert utóbbinak semmi keresnivalója egy ilyen produkcióban. Na várjunk csak, egy ilyenben pont van, hiszen ez nem üti meg a vállalható szintet.

Jó ötletei és imádnivaló zenei betétei ellenére egy nagy elhasalás a Pappa Pia, mely a ’90-es évek gyatra magyar filmtermését eleveníti meg. Reméljük ebből is tanul majd a szakma és elkerülnek minket a jövőben a hasonló alkotások.