Nagy fába vágták bele a fejszéjüket a film készítői, amikor a bevándorlás kényes témáját egy vígjátékkal akarták emberközelibbé tenni.  Nem lett volna hamvába holt ötlet, de a megvalósítás ezúttal kivitelezés gyatra lett.

A tehetős, ámde unatkozó, középkorú háziasszony Angelika (Senta Berger) férje ellenérzéseit figyelmen kívül hagyva befogadja a nigériai menekültet Diallot (Eric Kabongo). A család élete teljesen felbolydul, mert nem csak a külvilág, hanem felnőtt gyerekeik ellenérzéseivel is meg kell küzdeniük. Különös vendégük azonban ráébreszti őket, az élet igazán lényeges dolgaira.
Az egy dolog, hogy a sztori kissé elrugaszkodott a valóságtól, elvégre egy bohókás vígjátékhoz jó alap lehet a kapuzárási pánikkal sújtott háziasszony, aki menekültek befogadásában látja élete megújítását. Sajnos azonban a sztereotípiák keltette feszültséget nem tudják feloldani a humoros pillanatok, mert a gegek jóval kínosabbra és butábbra sikerültek a kelleténél. Gondolok itt például a Diallo tiszteletére rendezett bulira, ahol az a legnagyobb poén, hogy egy zebra is a tiszteletét teszi. (Érted! Mert afrikai.)

A film karakterei bántóan sablonosak, eredeti szándék szerint nyilván ez adná a tökéletes ellenpólust Diallo karakterével szemben, akinek eddigi élete maga volt a szenvedés, de az alkotók figyelhettek volna rá, hogy egy kicsit színesebbé, emberközelibbé tegyék a többi szereplőt is.

 Ami a színészek játékát illeti, ott nincs sok kivetni való, hiszen elég alacsony az a léc, amit meg kell ugraniuk. Senta Berger remekül hozza a begyepesedett nyugdíjas tanárnőt, aki új kivívásokat keresve a jótékonykodásban látja a megoldást, hogy újra megtalálja önmagát, ha már óraadónak nem veszik fel a menekültek konténervárosba.
A férjét alakító Heiner Lauterbachhal jól hozzák az elhidegült, nyugdíjas házaspárt. Az már nem az ő hibájuk, hogy a forgatókönyv nem sikerült túl fényesre.

Itt jegyezném meg, hogy a film rendezője, Simon Verhoeven egyben a forgatókönyv író is. Nyilván nem lehetetlen vállalkozás, hogy egy személy tartsa kézben a gyártás két legfontosabb folyamatát, de neki ez most egyáltalán nem sikerült.

A házaspár lányát alakító Paulina Rojinskihez párosították a film legnagyobb sztárját, így Elyas M’Bareket is könnyedén ellenpólussá válhatott, mint török származású, menő sebészorvos, aki szabadidejében a menekültek egy csoportjával barátkozik és sportol.

Florian David Fitz alakítja Philipp Hartmannt a jól menő ügyvéd fiút. Itt sem a színész játékán múlott, hogy szerepe unalomba fullad, mert minden egyes lépése csak arra szolgál, hogy mindenkiben tudatosítják, a pénz nem boldogít, lám mennyivel fontosabb dolgok is vannak az életben.
A film azért csalódás, mert sokkal több lett volna benne, mint amit végül a néző kapott. Bár a rendező egyértelműen állást foglal a menekült helyzet megosztó témájában, ostoba poénjai miatt mégis sokszor kínos gúnyolódásnak hat az egész, mintsem a menekültek mellett szóló történetnek.

Isten hozott Németországban (kritika)
Bár a rendező egyértelműen állást foglal a menekült helyzet megosztó témájában, ostoba poénjai miatt mégis sokszor kínos gúnyolódásnak hat az egész, mintsem a menekültek mellett szóló történetnek.
4Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
5.4