Cédric Jimenez korrekt, összeszedett filmet forgatott a magas rangú náci, Reinhard Heydrich ellen elkövetett merényletről. A több szemszögből elmesélt történet szinte teljesen kifogástalan, az egyetlen baj csak az vele, hogy szemernyit sem visz közelebb minket Heydrich személyéhez.  

Jason Clarke/HEYDRICH

Reinhard Heydrich (Jason Clarke) „karrierjét” különös módon az indította el, hogy egy suta szerelmi ügy miatt 1931-ben kirúgták a német haditengerészettől. Későbbi felesége, az arisztokrata származású Lina von Osten (Rosamund Pike) ismertette meg a náci eszmékkel és mutatta be Himmlernek, aki fantáziát látott az ambiciózus férfiban és rá is bízta az NSDAP titkosszolgálatának irányítását. Innen Heydrich meg sem állt a tábornoki rangig. 1942-ben kinevezték a Cseh- Morva Protektorátus ügyvezető protektorává, de ő vezette az ugyanabban az évben, január 20-án megrendezett wannseei konferenciát is, ahol a „végső megoldás” kérdését tárgyalták. Heydrich ellen 1942. május 27-én követett el merényletet a cseh ellenállás, ami kis híján nem sikerült, az egyik merénylő fegyvere beragadt. Heydrich arroganciája azonban az ellenállók malmára hajtotta a vizet, ugyanis amikor az Obergruppenführer saját kezűleg vette üldözőbe támadóit megsebesült egy kézigránáttól és pár nappal később belehalt sérüléseibe.

Jimenez főleg a főszereplő magánéletével foglalkozik, a legtöbb eseményt Heydrich nézőpontjából látjuk. Ehhez a szálhoz kapcsolódik később a merénylők története, Jozef Gabcik (Jack Reynor) és Jan Kubis (Jack O’Connell) barátságának bemutatása és a támadásra való felkészülésük részletei. Rendezőnk nem lineáris történetmesélést alkalmaz, így kifejezetten izgalmas a szakaszosan kibontakozó sztori, annak ellenére is, hogy a végkifejlettel tökéletesen tisztában vagyunk.

Különös, hogy Jimenez Heydrich szemszögébe helyezkedik, de mégsem visz minket elég közel a személyiségéhez. Inkább mintha dokumentarista jelleggel látnánk a náci vezér különböző szerepköreit. Láthatjuk őt, mint sportembert, engedelmes katonát és heves szeretőt, úgy is, mint elkötelezett mészárost és végül, mint jó apát és férjet. Bár a méltató jelző erősen megkérdőjelezhető, hiszen mondhatunk-e ilyet egy emberre, aki közvetve és direkt módon is emberek lemészárlására neveli gyermekeit. Elvben tehát megismerhetnénk minden oldalát, de Jimenez mégsem tudja elmondani a nézőnek, hogy hogyan lett Heydrich egy szimpla becsvágyó fiatalemberből az egyik legelvetemültebb gyilkológép. A filmből egyértelműen úgy jön le, hogy hasraütés- szerűen, pusztán céltudatos felesége hatására csatlakozott a náci párthoz és előtte még csak köze sem volt a témához. A két végpont között gyakorlatilag nincs semmi és ez igazán sajnálatos, hiszen mi értelme leforgatni egy hasonló témájú filmet, ha nem ad legalább valami magyaráz féleséget a nácik rémületes gaztetteire. Jason Clarke hiába lövöldözi rezzenéstelen arccal halomra az embereket a vásznon, részletes háttér nélkül semmit sem tud elhitetni velünk a főszereplőről. Heydrich lehetne gonosz, vagy pusztán csak egy agymosott zombi, aki idomul a környezetéhez, de egyiket sem tudhatjuk biztosan. A karakter inkább történelmi tények halmaza és nem hús-vér ember. Ugyanígy nem kapunk például választ arra, hogy a férfi hogyan lép át felesége árnyékán és lesz a domináns fél a kapcsolatban. Heydrich az egyik pillanatban még lemegy kutyába a felesége egyetlen rosszalló pillantására is, aztán már az asszony nyüszít a sarokban és sopánkodik azon, hogy hülye volt, amikor kinyitotta Pandóra szelencéjét. Az éles váltás azért is zavaró, mert Rosamund Pike mindent valahogy olyan egykedvűen játszik, egyáltalán nem képes érzékeltetni a finom átmenetet.

Ebből a szempontból Jack Reynor és Jack O’Connell simán lejátsszák kollégáikat, aminek nem feltétlenül az lenne oka, hogy jobbak a színészi képességeik, hanem egészen egyszerűen az ő történetük koherensebb.

Ennek ellenére a filmnek szép íve van és vannak megrendítő, elgondolkodtató részei, igazán átütő azonban mégsem tud lenni, mert Jimenez nem egyedi hangon beszél a témáról. Alkotása korrekt és szépen munkált, de rengeteg ilyen stílusú filmet láttunk már, ezért sajnos a rendező mondanivalója sem elég nyomatékos. Így a HHhH kihagyott lehetőség marad.

HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják (kritika)
A több szemszögből elmesélt történet szinte teljesen kifogástalan, az egyetlen baj csak az vele, hogy szemernyit sem visz közelebb minket Heydrich személyéhez.  
7Szerintünk
Olvasói értékelés: (2 Szavazások)
8.1