Christian Gudegast, a Támadás a fehérház ellen második részének és a Túl mindenen forgatókönyvének írója ezúttal az írás mellett a rendezést is kipróbálta. Sajnos élete első rendezése azonban elég sok kivetnivalót hagy maga után, annak ellenére, hogy a film előzetese egy igazán kemény, izgalmas, dögös akcióthrillert jósolt.

A történet tulajdonképpen két „gengszter” banda egymásnak feszüléséről szól. Adott egy bankrabló brigád, akinek feje a börtönből frissen szabadult Merrimen (Pablo Schreiber) és az őket üldöző Los Angeles-i rendőrség egyik elit egysége Big Nickkel (Gerard Butler) az élén. Merrimen és társai ellopnak egy pénzszállító autót, majd megpróbálnak megfújni 30 millió dollárt az eddig kirabolhatatlannak hitt Központi Bankból. Big Nick átlátja Merrimen szövevényes tervét és üldözőbe veszi a bűnözőket. A rendőr hamar elkapja a banda leggyengébbnek vélt tagját, Donnie-t, a sofőrt (O’Shea Jackson) és ráveszi, hogy működjön együtt velük besúgóként. Rövidesen kiderül, hogy ki a dörzsöltebb, a bankrablók vagy a gengszterzsaruk.

A szinte végtelen hosszú, egészen pontosan 140 perces filmtől többet vártam annak ellenére, hogy kizárólag B-kategóriás színészeket sikerült beválogatni. A két sztár név a szereplőgárdában 50 Cent és Gerard Butler soha nem voltak kiemelkedően jó színészek, most is felejthető az alakításuk. 140 percen keresztül nem sikerült eldöntenem, hogy valójában kinek is drukkolok. Nincsen szerethető figura, nincs senki, akivel azonosulni lehetne. Az, hogy a gengszterzsaruk mitől ekkora gengszterek, miért nem vonatkoznak rájuk a törvények, nem derül ki. Kaptunk 10-15 kigyúrt fickót, akik versenyeznek, hogy kinek nagyobb a bicepsze, kin van több tetoválás. Igazi keménykedés, feszültség, izgalom nincs. Nem értjük, hogy a bankrablók elfogásához miért nem volt elég néhány mezei rendőr, miért kellett ez a különleges osztag, akik vagány bőrkabátban nyomulnak és megállás nélkül káromkodnak.

A film tele van olyan időhúzó jelenetekkel, amik teljesen feleslegesek, nem viszik előbbre a sztorit, semmit nem tesznek hozzá annak cselekményéhez. Ilyen például Big Nick családi drámája, ami százszor lerágott csont. A bulizó, csajozó Nick természetesen imádja a feleségét és a gyerekeit, de ő mégiscsak egy gengszter, az önpusztító életvitel kötelező, amit az asszony nem tűr tovább. Felpakolja a gyerekeket és elköltözik otthonról.

Rengeteg az unalmas, semmitmondó párbeszéd, kínosak az elnyújtott, morcos tekintetű pillantások, és sajnos az amúgy nem is olyan rossz akciójelenetek is túl hosszúak. Hatalmas fegyverarzenált látunk, de vajon volt-e ennyi naftára szükség, vagy csak nagyzolni akart Gudegast.

Sajnos a forgatókönyv mellett a rendezés is gyengén sikerült, a színészi alakításokról nem is beszélve. Az ötlet jó volt, de a sztori néhol túl kusza, ugyanakkor hiányos. Szerencsére a film végére sikerült egy váratlan fordulattal meglepni a nézőket.

A Gengszterzsaruk tulajdonképpen egy nagyon gyengén kivitelezett Szemtől szemben-koppintás, viszont Al Pacino és Robert De Niro helyett B-kategóriás színészekkel, gyenge párbeszédekkel, rossz poénokkal, kusza történettel, és zavaróan sok káromkodással.

Gengszterzsaruk (kritika)
A Gengszterzsaruk tulajdonképpen egy nagyon gyengén kivitelezett Szemtől szemben-koppintás, viszont Al Pacino és Robert De Niro helyett B-kategóriás színészekkel, gyenge párbeszédekkel, rossz poénokkal, kusza történettel, és zavaróan sok káromkodással.
3Szerintünk
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
2.6