Julio Medem új alkotása a Mama összetett és kifinomult munka. A spanyol rendező, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint például A szex és Lucia, vagy az Anna bekattanva, most újra női szemszögből mesél el egy igazán megható történetet, melyben egy mellrákos nő életének utolsó évét követhetjük nyomon. Penélope Cruz kiváló alakítást nyújt Magda szerepében. A film a színésznő elsőrangú játékától lesz igazán emlékezetes.

Medem, aki a forgatókönyvet is jegyzi egy sokrétű és szerteágazó történetet álmodott vászonra, melynek szövevényes szálai bonyolultságuk ellenére is egy irányba mutatnak. Akárcsak a dobogó szív felé igyekvő, vért szállító ereknek, a rendezőnek is csak egyetlen célja van, az életet akarja dicsőíteni.

Szándékosan használom ezt a hasonlatot, mert ennek a dobogó, még élő szívnek a képe számtalanszor feltűnik a vásznon, sok más erőteljes utalás között. Medem rengeteg szimbólummal dolgozik, szinte elárasztja vele a filmet, hogy megmutasson olyan dolgokat is, amiket szavakkal és egyszerű gesztusokkal már nem feltétlenül lehetne kifejezni. Ezek a jól elkülönült és domináns képek mégis tökéletesen illenek a történetbe és csak tovább mélyítik a rendező mondanivalóját.

Magda (Penélope Cruz) lesújtó hírt kap egy vizsgálat alkalmával a nőgyógyászától. Kiderül, hogy előrehaladott mellrákja van és gyógyulása érdekében a kemoterápia mellett teljesen el kell távolítani az egyik mellét. Az állástalan tanárnő mindezt aznap tudja meg, amikor férje is bejelenti, hogy a nyarat szeretőjével fogja tölteni a tengernél. Magda szinte kábult állapotban megy ki kisfia focimeccsére, ahol a lelátón találkozik a Real Madrid utánpótlás edzőjével, aki éppen fiatal tehetségeket keres. Arturo (Luis Tosar) tehetségesnek találja Magda fiát, de mielőtt még megbeszélhetnék a részleteket a férfi borzalmas telefonhívást kap. Lánya meghalt egy súlyos balesetben, felesége pedig kómában van. Magda segít a fájdalomtól részeg férfinak eljutni a kórházba. A két ember élete szokatlan gyorsasággal kezd összefonódni ebben a mindkettőjük számára igencsak fájdalmas időszakban. Magda átesik a terápián és a műtéten. Bátran küzd az életéért és úgy tűnik sikerrel is jár. Arturo és Magda, a férfi feleségének halála után egymásba szeretnek és összeköltöznek, ám pár nyugodt hónap után a rák ismét kiújul Magda szervezetében és most már gyógyíthatatlannak bizonyul. Az asszony az összeomlás végső határán is próbál erős maradni. A kimondott halálos ítélet után pedig hihetetlen csoda történik vele, teherbe esik Arturotól.

Elméletben már nem tudná kihordani a kisbabát, de orvosával közösen úgy döntenek, hogy mégis megpróbálják a lehetetlent. Magdának már csak egy vágya van az életben azon kívül, hogy egészséges kislánya szülessen, látni szeretné az újszülött arcát és bele szeretne nézni a szemébe.

Ez a történet már így is éppen eléggé tartalmas lenne, de Medem nem elégszik meg ennyivel. A vezérfonál mellett hosszan taglalja Magda fiával való szeretetteljes kapcsolatát és azt, hogy hogyan változik meg a kisfiú viselkedése, amikor megtudja, hogy az édesanyja beteg. Tovább színesítik a képet a nő orvosának családi ügyei. A nőgyógyász, Julian (Asier Etxeandia) már nem akarja a feleségével hosszú ideje tervezett örökbefogadást és a válás szélén áll. Az őszinte barátság közte és Magda közt pedig újabb eleme a történetnek.

A sztori elágazásaira pedig szinte elemi erővel omlik rá a direktor által használt és fentebb már említett szimbólumrendszer. A dobogó szív képe, a vakítóan fehér és a nyugalmas kék színek, az angyali szőke kislány és a Magda életében állandóan jelen lévő három férfi, egyszerre utal a halálra, az életre és magára a vallásra is. Medem leplezetlen képi őszinteséggel jeleníti meg a rákot, mint betegséget, eltorzítva Penélope Cruz szépségét, de megjeleníti a rákot állat formájában is a tengerparton, mintha csak valami látomás volna Magda képzeletében. Kifejezetten gazdag képi világgal dolgozik, ahol szinte mindennek jelentése van. Emellett előszeretettel ugrál az időben, megmutatva a soron következő pillanat történéseit. Magda álmait és képzelgéseit is beleszövi ezek közé a képek közé, így a valóság sokszor elhomályosul, akár az emberi ítélőképesség a nehéz pillanatokban.

A filmnek csak és kizárólag egyetlen hibája van, nevezetesen hogy a vége felé már túlzottan patetikus hangot üt meg. A zenei betétek teljesen feleslegesen kerültek bele a sztoriba, hiszen az már magában is pont eléggé megható. A film utolsó jelenete is sokkal nagyobbat ütne, ha csak a csend beszélne benne, mert ez a giccses éneklés megöli a pillanat erejét. Mondom ezt úgy, hogy engem aztán igazán könnyű megvenni hasonló hatásvadász eszközökkel, mert bármin képes vagyok őszintén zokogni, ami csak egy hangyányit is megható, sőt még azon is, ami egyáltalán nem az.

Szerintem a Mama egy csodálatos film, amiben Penélope Cruz tehetsége egyszerűen sziporkázik. Nem érzem túlzásnak a történet sokrétűségét, mert a halálra való felkészülést lehetetlen egyszerűen ábrázolni. A téma megkívánja ezt a fajta részletes odafigyelést és gondoskodást. Medem a halálban is az életet dicsőíti, ettől igazán felemelő és elgondolkodtató ez a történet. Az éltető, őrült ragaszkodástól, amivel mindannyian kapaszkodunk saját létezésünkbe.

Éltető, szép őrültség (Mama - kritika)
Szerintem a Mama egy csodálatos film, amiben Penélope Cruz tehetsége egyszerűen sziporkázik.
7.5Szerintünk
Olvasói értékelés: (8 Szavazások)
7.6