Posts by VargaGy:

    A nőkért (kritika)

    december 8th, 2017

    Svájc a nyugati demokráciák közül utolsóként adott választójogot a nőknek 1971-ben. Ezt a jelentős társadalmi eseményt Petra Biondina Volpe filmesítette meg.

    Nora (Marie Leuenberger), a fiatal háztartásbeli feleség, egy elszigetelt kis svájci faluban éli mindennapjait férjével, annak apjával és két fiával. Számára természetes módon kiszolgálja a család összes tagját, saját igényeit a háttérbe szorítva. Egy nap azonban, még az eldugott kis hegyi faluba is eljut a változás szele, aminek élére Nora áll. A közösség eleinte szkeptikusan fogadja tevékenykedését, később aztán ő lesz a helyi női egyenjogúság élharcosa.

    Svájcról feltételezné az ember legkevésbé, hogy ennyire későn adták meg a nőknek a szavazati jogot. Erre több dolog is szolgálhat magyarázatul. Ennek egyike, hogy a magára a szavazásra való kiírás sem volt egyszerű, mivel Svájc katonokból áll és ezeknek elektori többsége kellett ahhoz is, hogy a nők választójogáról való szavazást kiírják. Az elektorok mindegyike férfi volt. Így az első próbálkozás során, ami 1959-ben volt, csak két kanton szavazott igennel. Utána jött a mindent eldöntő 1971-es fordulat. Ezt a jelentős történelmi eseményt dolgozta fel Petra Biondina Volpe remek arányérzékkel. Nem szájbarágos stílussal, mégis kellően kiemelve a történet jelentőségét. Mindezt humoros pillanatokkal tarkítva, hogy mégse az legyen az ember érzése, mintha egy furcsa, újkori szüfrazsett mozgalom közepébe csöppenne. Főhősünk Nora sokszor marad egyedül két fiával és apósával, míg a férje katonaként szolgál. A család férfi tagjai teljesen természetesnek veszik, hogy a nő dolga mindössze annyi, hogy elássa a háztartás ügyes bajos dolgait. Azonban még ha lassan is, de a festői kis faluba is elér a változás szele. Nora aki mindig is többre vágyott, minthogy a családi tűzhelyet felügyelje, újdonsült olasz barátnője segítségével kiáll a nők választójogáért. Ironikus módon erről a férfiaknak kellett szavaznia, de a film remekül bemutatja, hogy miért állja meg a helyét a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll!

    A Norát alakító Marie Leuenberger nagyszerűen mutatja be, hogy az egyszeri háztartásbeli asszony, némi külső ráhatással, hogyan alakul át egy öntudatos nővé, aki a társadalmi nyomás ellenére is a mozgalom élére áll, hogy segítse nőtársait. A férjét, Hast alakító Maximilian Simonischek remek partnere és nem mellesleg az egyik leghumorosabb jelenet főszereplője. Hiszen mi mutatja be jobban a sokak által alábecsült házimunka nehézségeit, mint egy nyakig lisztben úszó férfi, akinek még a saját gyerekei sem értékelik a főztjét.

    Erről a nehéz témáról egy igazán kedves, és szerethető film született és mondhatnánk, hogy kissé megkésve, de sajnos még manapság is dívik az a nézet,  hogy a nőknek a tűzhely mellett van a helye!

    A nőkért (kritika)
    Erről a nehéz témáról egy igazán kedves, és szerethető film született és mondhatnánk, hogy kissé megkésve, de sajnos még manapság is dívik az a nézet,  hogy a nőknek a tűzhely mellett van a helye!
    7Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    6.4

    No Comments "

    Harmadnaposok 2 (kritika)

    december 1st, 2017

    Mióta kijött a Másnaposok című nagy sikerű vígjáték, azóta sokszor próbálkoztak visszahozni azt a feledhetetlen hangulatot. A Harmadnaposok 2. készítői ezúttal sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel tették ezt.

    Az első részből megismert Tom, David és Graham most épp tragikusan meghalt barátjuk hazaszállításán fáradoznak. Magánrepülőjüknek azonban kényszerleszállást kell végrehajtania, így a baráti társaságra marad, hogy cimborájuk holtestét hazajuttassák az ausztrál sivatagból Londonba. Kalandos útjuk során számtalan nehézséggel kell szembenézniük, ami a barátságukat is próbára teszi.

    A Harmadnaposok 2. egyszerre hajaz a Másnapokok és annak folytatásiból megismert klisékre, illetve egy road movie-ra. Ez önmagában nem is lenne baj, sőt, számtalan humoros jelenet forrása is lehetne, mégis a film feléig csakis nagyon erőltetett és lapos poénokat kapunk. Az, hogy a hullamerevség beálltakor szó szerint is merevedése volt a halottnak, már a néző számára válik kínossá. Főleg, amiatt, hogy ezt a szálat a film végéig felhasználják. Ez még egy kamaszodó tininek is kínos humorforrás egy idő után. A legnagyobb baj mégsem ez, hanem, hogy az amúgy is rövidre szabott játékidő feléig tart, míg az ember egy jót tud nevetni a látottakon. Bár azt meg kell hagyni, hogy az elcsigázott csapat segítségére siető helyi mamlasz lakos átalakulása pszichopatává tényleg a film legviccesebb pillanatait nyújtja a nézőnek. Sajnos azonban a legtöbb poén az alpári altesti poénok tengelyén mozog, ami önmagában kevés egy szórakoztató vígjátékhoz.

    A színészek kihozzák a szerepükből adódó lehetőségeket, rájuk nem lehet panasz. Bár egyiküknek sem ez lesz életük alakítása. A Grahamet játszó Kevin Bishop nagyszerűen hozza a kétbalkezes lúzert, de azért sokkal szívesebben gondol az ember a Lakótárast keresünkben nyújtott alakítására. Ugyanez elmondható a Tomot alakító Kris Marshallról is. A Halálos Temetésben sokkal jobb volt, bár ez sem az ő hibája, hanem maga a film is jobb volt.

    Ha valaki szeretne elmenekülni a napjában 4 millószor elhangzó karácsonyi dalok, és az ünnepi hisztéria elől, akkor ez a film remek lehetőséget ad, hogy kikapcsolja az agyát, ennél többet azonban ne várjon senki.

    Harmadnaposok 2 (kritika)
    Ha valaki szeretne elmenekülni a napjában 4 millószor elhangzó karácsonyi dalok, és az ünnepi hisztéria elől, akkor ez a film remek lehetőséget ad, hogy kikapcsolja az agyát, ennél többet azonban ne várjon senki.
    4Szerintünk
    Olvasói értékelés: (0 Szavazások)
    0.0

    No Comments "

    Szabadulószoba (kritika)

    november 23rd, 2017

    Mostanában elég kevés film megy a 120 perces játékidő alá. A szabadulószoba mindössze 81 perce azonban így is bántóan hosszúnak hat.

    Tyler egy szokatlan, mégis nagyon ötletes ajándékot kap barátnőjétől a harmincadik születésnapjára. Ők és négy barátjuk egy szabadulószobás játékon vesznek részt. Az önfeledt mókázásról azonban hamar kiderül, hogy itt nem csak az erkölcsi diadalért kell 60 perc alatt megoldani a rejtvényeket és kiszabadulniuk, hanem már az életük a tét.

    Maga az ötlet, hogy napjaink egyik legnépszerűbb csapatjátékát használják fel egy horrorfilm alapjául kiváló. Mégis mintha ezt már láttuk volna, nem is egyszer, hiszen a Fűrész sorozat, majdnem teljesen ezen a koncepción alapul. Ettől függetlenül lehetett volna valami újat mutatni, és sokkal többet kihozni a történetből. Már a felvezető első negyven perce is borasztó unalmas és hosszú volt. Ennek az lett volna a lényege, hogy képbe kerüljünk a baráti társaság viszonyrendszeréről. Eléggé vontatott és klisés jeleneteket kapunk, amik egyébként egyáltalán nem lényegesek a későbbiekben. Végül nagy nehezen eljutunk a várva várt szabadulószobáig. Ahol aztán az első kérdésekre a legtuskóbbnak beállított szereplők is tudják a választ, míg a film izgalmasabbnak szánt részeinél már a pengébbek is rendre elvéreznek, amikor az eszükre kell hagyatkozni.

    Horrorfilmnél számon kérni a színészi alakítást kissé visszás, de mégis, itt még valahogy ez sem jött össze. A főszereplő Evan Williams kellően tenyérbemászó a gazdag ficsúr szerepében, de mikor már árnyaltabban kéne alakítania a szenvedő, kétségbeesett menekülőt akkor teljesen vakvágányra téved. Mégis, a legkínosabb alakítás díja ebben a filmben kétségkívül a barátnőjét, Natashát játszó Annabelle Stephenson illeti. Erről nem ő tehet, hanem az, aki kitalálta, hogy egy vérszegény horrort majd feldob egy meztelen, ketrecben vergődő nő látványa. Szemmel láthatóan ő ugyanolyan kínosan érezte magát, mint a néző.

    Mégis a film végére rájövünk, hogy a Szabadulószoba elérte a kellő hatást, a látottaktól pedig mindenképp szabadulni szeretne az ember.

    Szabadulószoba (kritika)
    Mostanában elég kevés film megy a 120 perces játékidő alá. A szabadulószoba mindössze 81 perce azonban így is bántóan hosszúnak hat.
    3Szerintünk
    Olvasói értékelés: (6 Szavazások)
    4.7

    No Comments "

    Boldog halálnapot! (kritika)

    november 20th, 2017

    Egy átmulatott éjszaka után macskajajosan ébredni sosem felemelő. Viszont ha a nap végén meghalsz, és ezt a napodat addig kell újraélned, míg rá nem jössz, hogy ki a gyilkosod az mindenképp szívás.

    Tree (Jessica Rothe) az eléggé egocentrikus lány, egy átbulizott éjszaka után aktuális egyéjszakás kalandja mellett ébred. Miután összeszedi magát, folytatódik a szokásos napi rutinja. Azonban ez nem a nap nem csak azért más, mert születésnapja van, hanem, mert ez lesz egyben a halála napja is. Ez a nap azonban megismétlődik másnap és azután is. Ha kinyomozza, ki a gyilkosa folytatódhat az élete, ha nem akkor örökre ugyanazt a napot éli majd át.

    Maga a történet, hogy egy adott nap ismétlődik újra és újra nem egyedi, már ismerhetjük a Bill Murray féle Idétlen időkigből. Ezt az alapötletet ültették át egy horror-vígjátékba, ami elsőre szokatlannak tűnik, de a megvalósítás nagyon is jóra sikerült. Elsőre bizarrul hangzik, hogy saját gyilkosunk után nyomozzunk, de erre a lehetőségre senki nem mondana nemet, hiszen az élete múlik rajta. Treenek is lehetősége van, hogy megtalálja élete kioltóját, ezzel a sajátos nyomozás máris újszerű fordulatokat tartogat. Mert, a bár saját kezébe veheti a nyomozást, csakis abból az egyetlen napból vannak használható nyomok, amik mentén kiderítheti, hogy ki is a gyilkosa. Ráadásul segítője, Carter Davis (Israel Broussard), fiú, aki mellett mindennap ébred, sem számít nagy segítségnek. Hiszen őt ugyanúgy fel kell világosítani minden egyes alkalommal, hogy éppen hol tart a botcsinálta nyomozópáros a bűntény felderítésében. Horrorfilmekre nem igazán jellemző a szereplők karakterfeljlődése, itt azonban remekül kihasználták a történet adta lehetőségeket. Hiszen ahhoz, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz, Treenek saját magával, és addigi életével is szembe kell néznie. Nős tanárával van viszonya, miközben leginkább csak saját magával van elfoglalva. Apjával alig beszél anyja halála felett érzett fel nem dolgozott gyásza miatt. Eközben roppant humoros jelenetekkel oldják a feszültséget, és nem mellesleg okosan használják ki az alapkoncepciót. Ha úgyis újra ismétlődik majd a nap, bármit megtehet az ember, akár meztelenül is végigsétálhat a kampuszon.

    Ebben a filmben egyértelműen Tree Gelbman karaktere viszi a hátán a történetet, ezért is volt nagyon jó választás a szerepre Jessica Rothe. Nagyon jól megformálja az akaratán kívül hatalmas változáson átmenő főhősnőt. Mellette a férfi főszereplő Israel Broussard, Carter Davis szerepében is dicséret illeti.

    Ha valakinek hiányoznak a 90-es évek sikerfilmjei: a Sikoly és a Tudom mit tettél tavaly nyáron, megspékelve az Idétlen időkiggel, akkor az mindenképp felhőtlen szórakozásra vált majd jegyet.

    Boldog halálnapot! (kritika)
    Ha valakinek hiányoznak a 90-es évek sikerfilmjei: a Sikoly és a Tudom mit tettél tavaly nyáron, megspékelve az Idétlen időkiggel, akkor az mindenképp felhőtlen szórakozásra vált majd jegyet.
    8Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    8.0

    No Comments "

    Az Igazság Ligája (kritika)

    november 17th, 2017

    A megszállott rajongók már régóta várták, hogy a Bosszúállok után DC szuperhős csapata, Az Igazság Ligája is összeálljon, az eredmény azonban finoman szólva is megkérdőjelezhető lett.

    Superman halála után, egy a Földet teljesen elpusztító csapás fenyegeti világunkat. Bruce Wayne  nem gondolhat a visszavonulásra, Diana Prince segítségével összehozza az addig volt legerősebb szuperhőscsapatot, hogy megállítsa a gonoszt. De vajon lesz-e elég ideje a Batman, Wonderwoman, Aquaman, The Flesh és Cyborgból álló Igazság Ligájának megállítani a gonoszt?

    Az év egyik legjobban várt filmjének egén már a készítés során is sötét felhők gyülekeztek, akárcsak Gotham felett. A túlságosan sötét és komoran megjelenített DC filmek miatt, sokat kritizált rendező Zack Snyder vállán hatalmas teher volt. Öt évvel a Bosszúállók után! végre előlépett a DC Comics saját szupercsapata. Egy családi tragédia folytán a film befejezése Joss Whedon rendezőre maradt, aki szintén nem kis névnek számít filmes körökben. Mindemellett, mégis lehetett, vagy sokkal inkább kellett volna, egy szerethető és főleg nézhető alkotást produkálni a készítőknek. Batman, Superman és Wonderwoman már kaptak saját filmet, őket be sem kellett mutatni. A csapat újonnan belépő tagjai (Aquaman, The Flash, Cyborg) sem ismeretlek a képregényrajongóknak, de az ő karakterábrázolásuk és a többiekkel való kapcsolatuk bemutatása eléggé sekélyesre sikeredett. Ettől még érthető volt, hogy, ki kicsoda és honnan jött, csak eléggé elnagyoltra sikerült a bevezetésük, tekintve, hogy egy több részesre álmodott filmsorozatról beszélünk. A főgonosznak szánt Steppenwolf és a körülötte röpködő „bogáremberek” serege egyszerűen súlytalan. Inkább nevetést, mint félelmet vált ki az emberből. Itt jön képbe a film legidegesítőbb eleme, a végteleségig és még annál is tovább tolt CGI. Egyszerűen elveszti a figyelmét az ember egy-egy nagyobb harci jelenetnél, mert azt se tudja, mit nézzen, mit lát. Repkednek, szállnak, belassítva is láthatunk mindent és kész. Erre kár is volt a 3D-t pazarolni.

    A film legszerethetőbb, és egyben legjobban kiemelendő részei maguk a színészek. Rájuk tényleg nem lehet panasz. Mindegyikükről elmondható, hogy kihozták magukból a szerepük adta maximumot. Ben Affleck az őszülő, visszavonulni nem képes Batman szerepében kifejezett üdítő volt. Talán Gal Gadoton látszódott a legnagyobb lelkesedés, de Jason Momoa is nagyszerű volt Aquaman szerepében. A legnagyobb meglepetés Ezra Miller volt, Flash szerepében. Neki köszönhetjük az összes szívderítő poént, ami nagyon ráfért a filmre, ebben segítségére volt a Cyborgot alakító Ray Fisher is.

    A film végére az az érzése támad az embernek, hogy az alkotóknak is szükségük lett volna egy Igazság Ligájára, hogy rendbe rakják a filmet, megmentve ezzel a nézők lelkét.

    Az Igazság Ligája (kritika)
    A film legszerethetőbb, és egyben legjobban kiemelendő részei maguk a színészek. Rájuk tényleg nem lehet panasz.
    6Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    4.7

    No Comments "

    Rögtönzött szerelem (kritika)

    november 12th, 2017

    Az utóbbi idők egyik legjobban várt romantikus-vígjátékában Kumail Nanjiani pakisztáni származású komikus saját szerelme történetét meséli el a vásznon.

    Kumail a feltörekvő stand up-os egyik este megismerkedik a végzős hallgató Emilyvel. Kapcsolatuk sokkal komolyabbra fordul, mint ahogy azt bármelyikük is tervezte volna. A kulturális különbségekből adódó akadályok azonban hamar gátat szabnak a kialakulóban lévő kapcsolatnak. Nem sokkal később Emilyt egy titokzatos betegség támadja meg, ami gyökeresen megváltoztatja szerelmük alakulását.

    A történet első harmadában láthatjuk egy egyéjszakás kalandnak indult szerelem kibontakozását, sok-sok humoros, és igazán szerethető pillanattal. A gondok akkor kezdődnek, amikor Emily számára világossá válik, hogy Kumail egy egész szivardoboznyi mennyasszonyaspiráns fényképét tartogatja a polcán, akiket vallásos családja erőltet rá folyamatosan. Mivel a férfi képtelen választani a szerelem és a családja között, kapcsolatuk zátonyra fut. Itt jön a nem várt fordulat, az elfoglalt orvostanhallató Emily egy különös kór miatt kórházba kerül, és Kumail siet a segítségére. Ekkor változik meg a film dinamikája is. Nyilván egy igaz történet esetén nehezen számokérhető a sztori alakulása, de a kórházban töltött idő kurtábbra szabása igen jót tett volna a filmnek. Nem feltétlenül azért, mert az ember gyomra eleve görcsbe rándul, ha az egészségügyre gondol, hanem mert itt gyakorlatilag kiveszik a filmből a női főszereplőt, aki innentől csak passzív résztvevője a cselekménynek. Ez egy nagyon merész lépés volt, ami sajnos nem is jött be. A film legfőbb üzenete így vált igazán szájbarágóssá, vigyázz az emberi kapcsolatokra, mert nem tudhatod mikor veszítheted el őket.
    A női főszereplő Zoe Kazan igazán bájos jelenség volt a vásznon, végig szorítunk érte, és igazán jó párost alkotnak Kumail Nanjianival. Emily szüleit Ray Romano és Holly Hunter alakítja, akik szinte csak akkor szereplenek, amikor a női főszereplő kómában fekszik. Ekkor nekik kellett volna a hátukon vinni a filmet Kumaillal egyetemben. Ez az, ami sajnos nem sikerült maradéktalanul egyiküknek sem.

    Jó látni, hogy a komikusok kilépve saját árnyékukból, szeretnének egy szkeccsnél nagyobbat alkotni (Nyírjuk ki Gunthert!). Itt azonban a kevesebb néha több lenne elv érvényesült, talán egy feszesebb tempójú forgatókönyvvel jobb lett volna a film.

    Rögtönzött szerelem (kritika)
    Talán egy feszesebb tempójú forgatókönyvvel jobb lett volna a film.
    6Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    10.0

    No Comments "

    Budapest Noir (kritika)

    november 3rd, 2017

    Kondor Vilmos azonos című regényéből Gárdos Éva rendezett egy remek színészi gárdával, és csodaszép korhű jelmezekkel operáló, igazi közönségfilmet.

    Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián) az Est bűnügyi újságírója egy fiatal lány rejtélyes halála után kezd nyomozni a 30-as évek Budapestjén. Az egyre rejtélyesebbé váló ügy felgöngyölítésében a nemrég hazatért egykori kedvese Krisztina (Tenki Réka) segíti. A nyomozás előrehaladtával azonban egyre több falba ütköznek, az igazság feltárása nem mindenkinek áll érdekében.
    A film noirra jellemző sötét, borús hangulatot nagyon szépen adta vissza a Ragályi Elemér, Ragályi Márton operatőr páros. Sok időt fordítottak a külső helyszínek 1930-as évekre jellemző megjelenítésén. Az alkotók szándékosan nem akartak fekete-fehérben forgatni, ami csak jót tett a filmnek, így szebben meg tudták jeleníteni a külső, illetve a belső helyszínek képi világát. A szálak felderítése közben betekinthetünk az egyre inkább németbaráttá váló Magyarországon uralkodó politikai hangulatba. Az radikalizálódó politikai háttér bemutatása azért is fontos, hogy megértsük az egyes szereplők motivációit. A jelmezek többsége ténylegesen is a 30-as évekből származik, ezek az apró részletek segítik hozzá a nézőt, hogy elkapja a nyolcvan évvel ezelőtti Budapest tényleges hangulatát.

    Az erős színészgárda kiválasztására is nagy hangsúlyt fektettek, még a kisebb szerepekre is többkörös válogatáson kellett részt venniük a szereplőknek. A végeredményre nem lehet panasz, napjaink vezető színészei alkotják a szereplőgárda gerincét. Az egyetlen kivétel a főszereplő Gordon Zsigmondot megszemélyesítő Kolovratnik Krisztián, aki jó 8 évvel ezelőtt felhagyott az aktív színészettel. Most is egy véletlennek köszönhetően hívták el a meghallgatásra. A forgatás kezdete már közeledett, mikor a készítők még mindig nem voltak biztosak a férfi főszereplőt illetően. Gárdos Éva és Ragályi Elemér a helyszínek keresgélése közben figyeltek fel a kávéház teraszán hanyagul dohányzó Kolovratnikra. Szerepeltetése jó húzásnak bizonyult. Nagyszerűen kelti életre a kissé kiégett nyomozót, aki az ügy felderítésén túl, belső csatáját is meg kell, hogy vívja. Régi szerelme váratlan felbukkanása rádöbbenti, hogy a lány iránt érzett szerelme erősebb, mint azt be merné vallani magának. Tenki Rékával remekül működik köztük a kémia, hitelesen alakítják a vívódó szerelmespárt. Dobó Kata nagyszerűen hozza Vörös Margót, az elit bordélyház sötét titkokat rejtegető madamját. A film komorabb hangulatát Mucsi Zoltán szórakoztató pillanatai oldják fel. Anger Zsolt, Gellért Vladimir gyilkossági főrendőrt személyesíti meg, saját elmondása szerint is nagyon élvezte a szerepét. Kulka János és Kováts Adél remek párost alkotnak a vásznon.

    Aki szereti a régimódi, cigarettafüstben úszó detektív regényének hangulatát, annak garantált a szórakozás.

    Budapest Noir (kritika)
    Aki szereti a régimódi, cigarettafüstben úszó detektív regényének hangulatát, annak garantált a szórakozás.
    7Szerintünk
    Olvasói értékelés: (6 Szavazások)
    7.9

    No Comments "

    Suburbicon (kritika)

    október 27th, 2017

    A George Clooney és a Coen-fivérek által megálmodott Suburbicon, a felszínen egy csendes, békés ötvenes évekbeli külváros, ahová az ember szívesen beköltözne, de a rendezett kertvárosi kertek mögött megbúvó indulatok kezdenek a felszínre törni.

    Gardner Lodge (Matt Damon) feleségével és egy szem fiával éli hétköznapi életét, míg egy este betörnek a családi házba. Az idegenek felbukkanása nem várt fordulatokat eredményez a família életében. Gardner azonban nem riad vissza mocskosabb eszközök bevetésétől sem, hogy megvédje családját, és addigi kemény munkával felépített életét.

    A tökéletes kisvárosi miliő kulisszái mögött, hamar felsejlik az emberi természet sötét oldala, amikor az ember a saját érdekeit minden eszközzel érvényre juttatja, áthágva a törvényi és erkölcsi normákat is. Gardner Lodgeot és egész családját elkábítják egy értelmetlennek tűnő betörés során. Mikor magukhoz térnek szembesülniük kell a szomorú valósággal, a ház asszonya Rose (Julianne Moore) belehalt a kloroformmérgezésbe. A rémült kisfiú Nicky (Noah Jupe), és elkeseredett apja segítségére siet Margaret (Julianne Moore) az elhunyt feleség ikertestvére. Eközben az emberek szemében, a szomszédságba újonnan beköltözött színesbőrű család válik a tragédia első számú kivált okává. Ahogy Gardner egyre mélyebbre süllyed elkeseredett küzdelmében, hogy családja idilli életét helyreállítsa, úgy fokozódik a gyűlölet a szomszédos Mayer családdal szemben. Ahogy az események eszkalálódnak, úgy csúszik ki egyre inkább az irányítás szereplőink kezéből.

    George Clooney nem csak rendezője hanem társforgatókönyvírója is a filmnek. Mégis sokkal inkább a Coen-fivérek stílusa érződik a végeredményen. Matt Damon nem a tőle megszokott jólfésült akcióhős figuráját hozza. Látszik is a játékán, hogy mennyire élvezi a negatív főhős sokkal összetettebb karakterét, mint az örökké jóképű, még véresen is vonzó jófiú szerepét. Julianne Moorenak ez a kettős szerep mondhatni ujjgyakorlat volt. Noah Jupe nagyszerűen alakítja az elkeseredett, a körülötte lévő felnőttekben egyre kevésbé bízó Nicky karaterét. Ő az egyetlen szerethető szereplője a filmnek, de ifjúkora miatt neki van a legkevesebb befolyása az eseményekre, ezért végig izgulunk érte, hogy legalább ő épen keveredjen ki az egyre durvább és szövevényesebb körülmények hálójából.  A biztosítási ügynököt, Rogert alakító Oscar Isaacnak kisebb, de annál jelentőségteljesebb szerep jutott, Julianne Moore-ral közös jelenetük a film egyik csúcspontja.

    A gyönyörű és korhű díszletek, illetve jelmezek, és a színészek zseniális játéka ellenére a film végén mégis hiányérzete támad az embernek. Mintha ez a történet nem lett volna teljes egészében elmesélve és befejezve. Clooney a saját maga által magasra tett rendezői mércéjét ezúttal csak alulról súrolta.

    Suburbicon (kritika)
    A gyönyörű és korhű díszletek, illetve jelmezek, és a színészek zseniális játéka ellenére a film végén mégis hiányérzete támad az embernek. Mintha ez a történet nem lett volna teljes egészében elmesélve és befejezve. Clooney a saját maga által magasra tett rendezői mércéjét ezúttal csak alulról súrolta.
    6.5Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    5.1

    No Comments "

    Nyírjuk ki Gunthert (kritika)

    október 22nd, 2017

    Taran Killam a Saturday Night Live egykori szereplőjének akció-vígjátéka, amely végre nem a megszokott Adam Sandler, Ben Stiller féle fingós, böfögős poénokra épít.

    A feltörekvő bérgyilkos Blake minden idők legjobbja akar lenni a szakmájában, ehhez azonban el kell tennie lábalól a jelenlegi leghírhedtebb kollegáját Gunthert, akit még szinte senki nem látott eredeti külsöjében. Terve megvalósításához összeszedi saját szedett-vedett bérgyilkoscsapatát, és felbérel egy forgatócsoportot, hogy filmes bizonyítéka legyen legnagyobb akciójáról.

    Taran Killam, aki nem csak főszereplője, hanem egyben rendezője, és társforgatókönyv írója is a filmnek, jó úton indult el, hogy egy igazán szórakoztató vígjátékot lásson a néző. A film egésze olyan benyomást kelt, mintha egy hosszabb SNL jelenetet látnánk. A gond csak az, hogy míg az elején újszerűnek hat, és ülnek a poénok, a vége felé kifullad a történet. Az elején láthatjuk hogyan áll össze a kissé defektes bérgyilkos csapat. A karakterek jól kigondoltak, igazán szerethetőek, attól függetlenül, hogy szakmájuk nem túl emberbaráti. Az első nagyobb rajtaütés után azonban sokat veszít a film a lendületéből. Lassan átfordul önmaga paródiájába és a poénok is egyre erőltetettebbek. Ezen az sem segít, hogy a film utolsó egyharmadában bekapcsolódik a mókába Arnold Schwarzenegger is. Itt kell megjegyezni, hogy kicsit csalóka a szerepe, mert bár ő a címszereplő, a történet végéig csak a többi karakter elbeszélésében jelenik meg. Akit az ő neve csalogat be a moziba, jogosan érezheti átverve magát. Éppen ezért, enyhén visszás, hogy az ő nevével akarják eladni a filmet.

    A szereplők mindegyike jelentős komikusi múlttal rendelkezik, így nem jelentett gondot nekik a rájuk szabott karakterek élethű megjelenítése. Taran Killam, mint a film alkotója és főszereplője végig a hátán viszi a filmet, remekül alakítja az egoista, bosszúvágytól fűtött, kétbalkezes gyilkost. Érdekesség, hogy filmbéli szívszerelmét az Így jártam anyátokkal-ból is ismerős Cobie Smulders alakítja, aki a valóságban hites felesége. A bérgyilkoscsapat legmókásabb karaktere az Aaron Yoo által alakított Yong. A magára mindig nagyon adó méregkeverő, aki olyan meggyőződéssel hajigálja méreggel teli fioláit az ellenségre, mintha legalábbis kézigránát lenne a kezébe. A jónő szerepét az Új csajból ismert Hannah Simone alakítja, aki Gunther üldözésén túl, ex-bérgyilkos apja nem várt felbukkanásaival is meg kell, hogy küzdjön.

    A film egy nagyon jó próbálkozás Taran Killamtől, hogy a Saturday Night Live-ban már sikerre vitt skeccseket átültesse egy egész estés filmbe, de ez most nem sikerült teljes mértékben, talán majd legközelebb.

    Nyírjuk ki Gunthert (kritika)
    A film egy nagyon jó próbálkozás Taran Killamtől, hogy a Saturday Night Live-ban már sikerre vitt skeccseket átültesse egy egész estés filmbe, de ez most nem sikerült teljes mértékben, talán majd legközelebb.
    6Szerintünk
    Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
    6.0

    No Comments "

    Legjobb úton (kritika)

    október 13th, 2017

    Túri Bálint első nagyjátékfilmje egyszerűen, de lényegre törően mutatja be a mai Magyarország fiataljainak egyik nagy dilemmáját, menni vagy maradni?

    Nándi, a 31 éves wannabe zenész 7 éves külföldi tartózkodása után tér haza szülőfalujába. Nem tervez sokáig maradni, csak ameddig nem kapja meg a vízumát Új-Zélandra, ahol a számára is csak anyagilag vonzó építőiparban tervezi jövőjét. Látogatása során rátalál a szerelem, találkozik 20 éve nem látott apjával és régi ismerőseivel is. Ezek a találkozások kételyeket ébresztenek benne, hogy nekivágjon-e újra az ismeretlennek, vagy inkább itthon próbálja meg felépíteni az életét.

    A kis költségvetésű film javarésze monokróm technikával készült. A fekete fehér képeket néhol színes animációs részek szakítják meg, ahol Nándi gyerekkori játéka Tom Kapitány elevenedik meg. Általa ismerjük meg a kissé komor arcú főszereplőben dúló valódi érzéseket. A történet egészét a különböző találkozások teszik egységes egésszé. A főhős hazatérése után szinte azonnal szerelembe esik. Ironikus módon, Szilvi a zenészlány, épp fordított utat járt be, mint Nándi, ő Budapestről költözött a kis faluba, ahonnan Nándi egyre csak a kiutat keresi. Találkozik gyerekkori barátjával, Matyival, aki a faluban maradt, itt éli szerény életét feleségével. Budapesten rég nem látott cimboráival vitatja meg az élet nagy dolgait. Onnan gyerekkori barátjához vezet az útja, aki egy balul sikerült csempészés miatt börtönben ül, és akit eddig még saját testvére sem látogatott meg évek óta. Eközben csatlakozik hozzá Pável, egykori utcazenész társa, aki egy harmadik utat kínál neki, csatlakozzon hozzá Szilvivel, és ismét járja az utakat, mint vándorzenész. A legfontosabb találkozása jó dramaturgiai érzékkel a végére marad. Édesapja, aki 20 éve elhagyta családját, felveszi vele a kapcsolatot és arra kéri, látogassa meg. Megannyi hezitálás után, úgy dönt, hogy teljesíti kérését, így utolsó filmbéli útja az apjához vezet.  A történet végére megjön a várva várt vízum is, hogy eldőljön a nagy kérdés, menni vagy maradni.

    A szereplők javarésze a hazai underground zenei életből került ki, de a film dramaturgiája nem is követelt meg különösebben nagy színészi játékot. A Nándit alakító Cservenka Ferenc a film társforgatókönyírója és zeneszerzője is egyben. Korrektül hozta az állanadóan egykedvű, búskomor karaktert. Akárcsak a szerelmét alakító Walters Lili, akinek a saját zenekara is szerepelt a filmben. A szintén zenész Lajkó Bence alakította Pávelt, akinek néhány humorosabb pillanatot köszönhettünk.

    Összességében egy jól átgondolt, remek zenével kivitelezett filmet kapunk az Y-generáció egyik legnagyobb dilemmájáról.

    Legjobb úton (kritika)
    5.5Szerintünk
    Olvasói értékelés: (0 Szavazások)
    0.0

    No Comments "