Csütörtöktől kerül a mozikba itthon a Deadpool, amelyről már mi is írtunk egy elemzést. A különc szuperhős kalandjai pedig nem állnak meg ezzel az epizóddal, ugyanis a 20th Century Fox stúdió már zöld utat adott a folytatásnak is.

A Variety beszámolója szerint a film New York-i bemutatóján Ryan Reynolds beszélt az általa megformált főhős karakteréről és felhívta a figyelmet arra is, hogy ne feledkezzünk meg Deadpool pánszexuális beálítottságáról sem. A filmben egyébként csak némi utalás szintjén jelenik meg, hogy az antihős a férfiak felé is húz, de Reynolds szívesen változtatna ezen a későbbiekben. Elmondása szerint egyáltalán nem lenne ellenére, ha ezt a szálat jobban is kibontanák majd, bár ehhez még sok mindenkinek lenne egy két szava. Hollywood ugyanis nagyban függ például a kínai piactól és ott nem nagyon tolerálják azon filmeket, melyek valamilyen formában melegekről szólnak. Tehát ha a bevétel maximalizálása fontosabb, mint Deadpool valós érzelmeinek kibontása, akkor ez könnyen gátat szabhat Reynolds elképzeléseinek.

Egy kis magyarázatként a pánszexuálisok olyan nemfüggetlen emberek, akik számára mindenki (pán, azaz minden) akiknek a személyiségét vonzónak találják, szóba jöhet, függetlenül az adott személy biológiai nemétől, hogy nő, férfi, vagy transznemű, férfitestben élő nő vagy női testben élő férfi.